Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Neumann Tibor: Hercegek a középkor végi Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON hatók a Zsigmond király által a Bereg megyei Munkácson letelepített és a litván uralkodóházból származó két fejedelem, Tódor (t 1414) és Vaszil (fi 401 körül) podóliai hercegek, akiket a szakirodalom olykor megtévesztően munkácsi hercegeknek nevez.4 5 Egyiküknek sem születtek fiai, így esetükben sem beszélhetünk egy „főúrivá vált" hercegi családról, jóllehet Tódor leánya magyar főúri családba házasodott.3 A Boszniából származó szentszávai hercegek esete pedig azt példázza jól, hogy bár a közvélemény elismerte e betelepülők hercegi rangját, de ha ehhez nem járult főúrhoz illő birtokvagyon — mint Tódor és Vaszil esetében a hatalmas munkácsi uradalom —, akkor hosszú távon a puszta cím nem volt elegendő a magyar arisztokráciában való megkapaszkodáshoz.6 A magyar középkor utolsó esztendeiben tűnik fel először a hercegi címek egy másik típusa, nevezetesen a császár által adományozott, úgynevezett birodalmi hercegi (fejedelmi) rang: az újkori magyar történelemben leginkább az Esterházyak és a Batthyányak példájából ismert jelenséggel először 1517-ben találkozhatunk,7 de — talán éppen a hercegi méltóság hazai hagyományai miatt — az új címet sem a kedvezményezett, sem utódai nem használták a Magyar Királyságban.8 Tanulmányomnak következésképpen három főszereplője van: az a két középkor végi magyar- országi herceg, akik apjuk királyi címét nem örökölhették meg, de származásukból adódóan jogosan viselték hercegi rangjukat (Corvin János és Újlaki Lőrinc), illetve az 1517. évi, már említett hercegi címadományozás kedvezményezettje (Perényi Imre). Nem foglalkozom ezúttal azokkal a külföldi hercegekkel, akik csak rövid időre váltak magyarországi nagybirtokossá.9 4 Személyükre és kormányzati szerepükre lásd Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1397. Budapest 1984.84., 240., Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I—II. (História Könyvtár - Kronológiák, adattárak 4-5.) Budapest 1996.170., Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban (1387-1437). (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 83.) Budapest 1977. 134., 175. — Tódornak két hiteles oklevele maradt fenn, ezekben önelnevezése a következő: „Theodorus Dei gratia dux Podolie ас comes de Beregh, necnon inter ceteros comes Maramarussiensis" (1404: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény [a továbbiakban: DF] 270077.), illetve„Theodorus duxPod[oli]eet comes de Beregh " (1408: Zsigmondkori oklevéltár I—XII. Szerk. Mályusz Elemér, Borsa Iván, C. Tóth Norbert, Neumann Tibor, Lakatos Bálint. Budapest 1951-2013. [a továbbiakban: ZsO] II. 6044. sz.). — Bereg megye egyik, 1410. évi oklevelében így említik: „illustrissimus princeps Theodorus dux Podolye, comes de Beregh ac avunculus serenissimi principis domini Sigismundi regis Hungarie” — Neumann Tibor: Bereg megye hatóságának oklevelei (1299-1526). (A Szabolcs-szatmár- beregi Szemle Füzetei 3.) Nyíregyháza, 2006.63. (129. sz.). Ugyanez királyi oklevélben: ZsO II. 7722. sz. (Tódor Zsigmond anyai nagyanyjának volt rokona.) — Királyi oklevélben 1397-ben Tódor nevét „illustris principis domini Hodori ducis Podolie "" (ZsO 1.4746. sz.), egy évvel később Vaszilét „illustris princeps dominus Vascilius dux Podolie” (uo. 5172. sz.) formában találhatjuk meg. Ügy tűnik, hogy Tódor az országon kívül használta a „munkácsi úr ” címet is (1403: ZsO II. 2886. sz.). 5 Tódor herceg leánya, Anna Marcali Imre ajtónállómester felesége lett, lásd Engel Pál: Középkori magyar genealógia. CD-ROM. Budapest 2001. (Péc nem 2. tábla: Marcali). 6 A szentszávai hercegekre lásd Pálosfalvi Tamás tanulmányát jelen kötetben. 7 Vö. Schiller B.: Az örökös főrendiség i. m. 300-301., 304-305. — A hercegi rangemelésekre lásd Koltai András: Főrendi rangemelési oklevelek (1483-1690). In: A magyar arisztokrácia családi kapcsolatrendszere a 16-17. században. 2008. http://archivum. piarista.hu/arisztokrata/ (letöltés: 2014. dec. 8.). 8 Birodalmi fejedelmi címet viseltek 1436-tól a Magyarországon is nagybirtokos Ciliéi grófok, lásd alább. 9 Például az 1485 és 1488 között Szlavóniában birtokos Viktorin herceggel, György cseh király fiával sem, aki opavai hercegségéért cserébe a Thuz család uradalmait kapta meg Mátyás királytól, de hamarosan a király visszavette ezeket tőle, lásd Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János 1473-1504. (Magyar történelmi életrajzok) Budapest 1894. 46., Péterfi Bence: Korvin János zagorjei öröksége. A Vitovec fivérek ellen vezetett 1488. évi hadjárat és háttere. In: Micae Mediaevales III. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. Szerk. Gál Judit, Péterfi Bence, Vadas András, Kranzieritz Károly. Budapest 2013.177. 96
