Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Neumann Tibor: Hercegek a középkor végi Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Mit jelentett tehát a hercegi cím a középkor végi Magyarországon? Mindenekelőtt a királyi származásból eredő kimagasló presztízst. Hangsúlyoznunk kell azonban: a Magyar Királyságban a hatalom és a politikai befolyás nem a főnemesi (hercegi és grófi) címeken és az azokhoz kötődő előjogokon alapult, hanem a birtokvagyonon és a betöltött bárói tisztségeken — előbbiek legfeljebb szerencsésen kiegészítették az utóbbiakat. Azaz a főnemesi címek elsősorban arra szolgáltak, hogy viselőjüket a közel azonos vagyonú és társadalmi súllyal rendelkező személyek köréből presztízsbeli értékével kiemeljék, és így kiválóan alkalmasak voltak például arra, hogy a hirtelen meggazdagodott politikusok számára pótolják azt, amivel esetleg nem rendelkeztek: leginkább a régi időkre visszanyúló dicső családi múltat (kiváló példa erre a Hunyadiak és a Szapolyaiak esete). Arra a jelenségre, hogy pusztán a rang nem tudott átlépni a jelentős birtokvagyonbéli különbségeken, illetve a jelentősebb bárói tisztségeken, számos példa hozható, ezúttal azonban álljon itt két jellemző eset: egy 1505-ben kelt szövetséglevél élén a résztvevők sorrendjében meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a világiak között a nádort követően az alig 15 esztendős Szapolyai János gróf megelőzi a 45 év körüh Újlaki Lőrinc herceget.10"’ Noha János korából fakadóan még sohasem viselt bárói tisztséget, mégis érthetővé válik a sorrend, ha végiggondoljuk, hogy várainak és uradalmainak a száma több mint kétszeresét tették ki Lőrinc hercegéinek. Lényegében ezt láthatjuk az 1492. évi hitlevélben is, ahol a tisztséget éppen nem viselő Szapolyai István gróf a 3., Lőrinc herceg az 5. helyen szerepel a felsorolásban. Előbbit a szlavón herceg Corvin és az elsőszámú világi tisztségviselő Báthori István előzi meg, kettejük közé Kinizsi Pál temesi ispán-főkapitány került.105 106 Corvin és Újlaki esetében, persze, a cím szerencsésen találkozott a vagyonnal, így őket mindig előkelő helyen találjuk a tanácslistákon.10' Előbbi roppant vagyonával csak a Szapolyai grófok kelhettek versenyre, utóbbi pedig birtokai nagyságában közvetlenül utánuk következett a sorban. (A már eleve grófi címmel rendelkező Perényi Imre ugyancsak a leggazdagabbak közé tartozott.)108 A szentszávai hercegek példája a másik tanulságos eset: a szlavón és horvát rendek 1492. évi hitlevelében elfoglalt 13. hely egyértelműen jelzi, hogy az elszegényedett család hercegi címe csak arra volt elegendő, hogy a szlavón nemesi előkelőket — akik közül többen némileg jelentősebb vagyonnal rendelkeztek, mint ők — megelőzzék a sorban. Az összes horvát gróf és még egy szlavóniai nagybirtokos (Szomszédvári Henning János) is Balsa herceg elé került ekkor. Az a két törvénycikk, amely felsorolja a hercegeket és a grófokat mint az arisztokrácia élén álló főurakat (bárókat), azért nem tartalmazza a szentszávai hercegek nevét, mert nem volt elegendő vagyonuk, például arra, hogy külön zsoldoscsapatot (bandériumot) állítsanak ki.109 A hercegi cím presztízsbeli értékét leggyakrabban ceremoniális és diplomáciai alkalmakkor érhetjük tetten. Előbbiekre — korabeli ülésrendek híján110 — az ünnepek egyik elengedhetetlen mozzanata, az uralkodói bevonulás biztosít kiváló példákat. 1490-ben II. Ulászló koronázásán a Szent Koronát Corvin János herceg, a jogart a legmagasabb világi tisztséget akkor betöltő Báthori István országbíró 105 DF 248 800. 106 Fimhaber, E: Beiträge i. m. 511. 107 Az adatokra lásd Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idején. Századok 122. (1988) 204., 208. 108 Engel P: A magyar világi nagybirtok i. m. 52. 109 1492. évi 21. te. és 1498. évi 22. te. (DRMHIV 14., 102.). 110 A középkori Magyarországon leginkább a sok pecsétes oklevelek pecsételési sorrendjéből lehet esetleg következtetni az ülésrendre. Angliában a rangemelő oklevelek — a nézeteltérések elkerülése érdekében — már a 14. század végétől gyakran rögzítették, hogy a kedvezményezettnek mely két méltóság között kell helyet foglalnia, lásd Chris Given-Wilson: Rank and Status among the English Nobility, с. 1300-1500. In: Princely Rank in Late Medieval Europe. Trodden Paths and Promising Avenues. Eds. Thorsten Huthwelkerjörg Peltzer, Maximilian Wemhöner. (Rank. Politisch-soziale Ordnungen im mittelalterlichen Europa. Hg. von Jörg Peltzer. Band 1.) Ostfildern 2011.99-100. 111
