Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Neumann Tibor: Hercegek a középkor végi Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON azonban Perényi esetében természetesen kevés lett volna, hiszen őt II. Ulászló 1504-ben kinevezte Abaúj megye örökös ispánjává," ami a szakirodalom gyakori állításával ellentétben egyértelműen grófi címadományozást — azaz a báróinál magasabb rangot — jelentett,99 100 és így tekintett erre Miksa hercegi diplomája is, mikor áttekintette a nádor korábbi életútját. Aligha véletlen, hogy a grófi kinevezésre éppen Perényi nádorrá választása előtt került sor: a király és környezete láthatóan úgy vélte, hogy Corvin János herceggel és a Szapolyai grófokkal szemben Perényi presztízse és hatalmi pozíciója ily módon erősíthető meg. Ebből is valószínűsíthető, hogy Perényi törekvésében, hogy tudniillik hercegi kinevezést kapjon, alighanem szerepet játszott az a szempont is, hogy ilyen főnemesi címmel még az ország leghatalmasabb családja, a Szapolyai-ház tagjai sem rendelkeztek — legfeljebb György brandenburgi őrgróf. A nádor tehát rendesen megkérte Miksához és a Habs- burg-házhoz való lojalitásának az árát. Amennyire érthető az, hogy a nádor a hercegi címet Siklóshoz kérte rendelni — azaz ahhoz az impozáns szerzeményéhez, amelyet Terebes mellett mintegy reprezentatív rezidenciájává tett és ennek érdekében ott komoly építkezéseket is folytatott101 —, annyira bajban vagyunk annak megválaszolásakor, miért nem találkozunk sohasem e hercegi címmel sem az ő, sem utódai okleveleiben. A családtagok ezt követően magukat ugyanúgy „csak" grófoknak nevezik, ahogy korábban, és hivatalos megszólításuk ezt követően is a grófoknak kijáró „tekintetes és nagyságos" maradt, sohasem „méltóságos”.102 Alapvetően két magyarázattal tudok előállni. Az egyik a tanulmányom elején említett tétellel áll összefüggésben: Magyarországon csak az számított hercegnek, aki királyi családból származott, és a Perényiek talán úgy vélték, hogy a magyar nemesség szemében visszatetsző lenne, ha a magyar környezetben teljesen szokatlan főnemesi címet viselnének. Ezért maradtak meg a magyar király által adományozható legmagasabb rang, a grófság használatánál. A másik, politikai szempont az lehet, hogy a német hercegi kinevezés talán túlzottan hangsúlyozta volna kötődésüket a Habsburgokhoz, ami ugyancsak visszafelé sülhetett volna el. Ezek után persze felmerül a kérdés, hogy a magyar politikai elit egyáltalán értesült-e a Perényiek hercegi kinevezéséről, vagy az egész a császár és a nádor titkos akciója volt csupán? Valószínűnek tartom, hogy igen. Az utódok azonban nem feledték a hercegi diplomát: János király halála után Imre nádor Ferdinánd szolgálatába állt fia, Péter kérésére, s V. Károly császár 1541. július 27-én, Regensburg- ban megerősítette azt.103 A család a hercegi címet azonban továbbra sem használta: érdekes, hogy még maga a császár sem nevezte Perényi Pétert hercegnek a megerősítő oklevélben, hanem csak „tekintetes és nagyságos" grófnak.104 * * * 99 Perényi 342. (709. sz.). 100 Elsősorban lásd Schiller R: Az örökös főrendiség i. m. 247. (részletes cáfolatukra ezúttal nincs lehetőségem). 101 Kubinyi Andrási Nagybirtok és főúri rezidencia Magyarországon a XV század közepétől Mohácsig. In: A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 1991.216., Bartos György-Juan Cabello: A Perényiek és a siklósi reneszánsz. In: Emlékkötet Szatmári György tiszteletére. (Egyháztörténeti Tanulmányok 111.) Budapest-Pécs 2007.86-90. 102 Lásd pl. a családon belüli címzést, ami általában „tekintetes és nagyságos” (DL 25 606., DF 229 589., DL 23 291. — utóbbi magyar fordításban: DL 60 944.). 1520-ban azonban Imre fiai őt „illustris et magnificus”-nak írják (DL 68 089.), míg Estei Hippolit bíborosnak írott levelükben néhai atyjuk ugyancsak „illustris” (DF 289 024.). A királyi kancellária és a kúriai bíróságok ugyanakkor az általam ismert oklevelekben mindig a „tekintetes és nagyságos" címzést használják. 103 Perényi 390. (798. sz.). 104 HHStA, Ungarische Akten, Allgemeine Akten fase. 46. Konv. Af 37-38., vö. Perényi 391. (798. sz.). — Az oklevél másolatának használatát Tringli Istvánnak köszönhetem. 110
