Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
B. Halász Éva: Anjou István herceg (1332–1354)
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON magyar udvar hajlandónak mutatkozott arra, hogy az István herceg és IV (Bajor) Lajos császár lánya közötti házassági tervet feladják, amennyiben VI. Kelemen pápa a magyar uralkodó és testvére kezére adja a Nápolyi Királyságot.27 1345 decemberében kelt azon oklevél, melyben II. Albert Ausztria, Stájerország és Karintia hercege kimondta, hogy megerősíti és megőrzi az I. Károllyal kötött békét I. Lajos magyar királlyal és István herceggel együtt.28 Ha megvizsgáljuk az 1345-ben Magyarországon kiadott okleveleket, akkor azt találjuk, hogy a királyi adománylevelek (rendszerint, de nem minden esetben függőpecsétes privilégiumok) szövegezésében változás következett be. Ezekben gyakran megtaláljuk „Erzsébet királyné belegyezésével, a főpapok és a bárók tanácsára” (de beneplacita voluntate serenissime principisse domine Elyzabeth regine Hungarie, genitricis nostre karissime ac de consilio prelatorum et baronum regni nostri) fordulatot,29 vagyis a kérdéses dokumentumot a királyi tanács beleegyezésével adták ki.30 31 1345-től kezdve esetenként István herceg neve is belekerült a formulába. A ránk maradt első ilyen oklevél 1345. május 26-án kelt. I. Lajos király az Osli nem Ostfi ágából származó Osli fia Domonkos macsói bánt hűségéért és szolgálataiért birtokadományban részesítette Erzsébet királyné és István herceg beleegyezésével, a főpapok és a bárók tanácsára.’’1 1345-öt megelőzően egyetlen ilyen oklevelet sem ismerünk. Mi indokolhatta, hogy a kérdéses évtől kezdve belekerült az oklevelek szövegébe a király öccsének hozzájárulása is? Azaz: mi indokolhatta, hogy 1345-től István herceg részt vehetett a királyi tanács munkájában? András herceg tragédiája csak szeptemberben következett be, tehát ezzel nem lehet kapcsolatba hozni a változást. Tudjuk azonban, hogy 27 Theiner I. 716-718., Anjou-oklt. XXX. 535. sz., Fraknói Vilmos: Magyarország egyházi és diplomáciai összeköttetése a római Szentszékkel I—III. Budapest 1900-1903.1.201., Pór A.: Nagy Lajosi, m. 127-128. 28 1345. dec. 1Anjou-oklt. XXIX. 881. sz. 29 Pl. 1347. márc. 28.: DF 271 955., Anjou-oklt. XXXI. 268. sz. 30 Az Anjou-kori királyi tanácsot legutóbb Engel Pál vizsgálta. Megállapítása szerint: a „királyi tanács [... ] nem más, mint az Anjouk államának politikai irányítója; azon személyek összessége, akik a királlyal együtt a politikai döntéseket hozták, tehát maga az uralmi rendszer megtestesítője" — Engel Pál: Nagy Lajos bárói. Történelmi Szemle 28. (1985) 395. 31 DL 40 981., Anjou-oklt. XXIX. 352. sz. — 1345-ben a további esetekben szerepel a herceg, lásd 1345. jún. 3.: DL 3772., Anjou- oklt. XXIX. 373. sz. (János fia Marócsuk mester részére tett birtokadomány), DL 3665., Anjou-oklt. XXIX. 374. sz. (János fia Marócsuk mester kérésére oklevél átírása), DL 3278., Anjou-oklt. XXIX. 375. sz., 1345. nov. 21.: DL 38 487., Anjou-oklt. XXIX. 836. sz. (I. Lajos és a Nelipic család megegyezése). A következő években hol szerepel a herceg beleegyezése, hol nem. Egyáltalán nem bukkanunk ilyen oklevélre 1346-ból, 1353-ból és 1354-ből. A herceg említése láthatóan semmilyen rendszert nem követ, nem lehet a kedvezményezettek személye vagy az ügytípusok (pl. oklevelek átírása, birtokadomány, egyéb kiváltság adományozása) alapján megmondani, miért kérte ki egyes esetekben az uralkodó öccse (legalább formális) beleegyezését. Erzsébet királyné sem szerepel az összes ilyen oklevélben, néha I. Lajos csak a főpapok és a bárók hozzájárulására hivatkozik (pl. 1345. ápr. 1 L: DL 84 263., Anjou-oklt. XXIX. 231-232. sz-ok), néha pedig még arra sem (pl. 1347. júl. 28.: Anjou-oklt. XXXI. 740-741. sz-ok). Feltűnő ugyanakkor, hogy az egy napon kelt privilégiumok általában egyforma formulát használnak. Például 1347. ápr. 17-ről két privilégium maradt ránk, mindkettőben az anyakirályné, a herceg, továbbá a főpapok és a bárók hozzájárulását említik (DL 1109. és 100 035., Anjou-oklt. XXXI. 323-324. sz-ok). A fentiek alapján megkockáztatható az a feltevés, hogy a formula oklevélben szereplő alakja a herceg és az anyakirályné tekintetében a valóságos helyzetet tükrözi, azaz azt írták bele az oklevélbe, aki ténylegesen részt vett a tanács munkájában az adott esetben. Az 1349 és 1354 között kelt oklevelekben a királyi tanácsra vonatkozó formulák és a herceg ismert tartózkodási helyeinek összevetéséből kiderül, hogy amikor a herceg bizonyosan nem tartózkodott Budán, hozzájárulása egyetlen alkalommal sem került bele az oklevélbe. Feltűnő, hogy 1352 második felében, amikor a herceg okleveleinek kelethelye alapján Szepes és Sáros megyékben tartózkodott, nem szerepel az oklevelekben hozzájárulása. Szintén nem említik az oklevelek 1354-ben, amikor nagy valószínűséggel nem járt Budán. Nem lehet tehát a formulát egyszerű kancelláriai fordulatnak tekinteni, sem egyes jegyzők egyéni megoldásának. Több olyan eset is van azonban, amikor István minden valószínűség szerint bátyja környezetében tartózkodott, ám nem került bele hozzájárulása az oklevélbe. Például 1352 elején több kiadványa is Budán kelt (1352. jan. 16.: DF 228 466., 1352. febr. 19.: DL 60 979.), de az uralkodó febr. 10-én kelt okleveleiben nem olvashatjuk a nevét (DL 85 296., DF 256 118., DF 269 075.). A fenti felvetés igazolása és a kérdés megnyugtató, végső megválaszolása további kutatásokat igényel. S5
