Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
B. Halász Éva: Anjou István herceg (1332–1354)
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON rint 1332. augusztus 20-án, Szent István ünnepén látta meg a napvilágot.4 A forrásokban 1339-ig nem bukkan fel a neve,5 holott bátyja, Lajos 1337-1338-ban a hercegi (valószínűleg a hercegi méltósághoz kötött)6 7 birtokok visszavételével kapcsolatban intézkedett. Az ennek során kiállított oklevelek egyike sem említi Lajos öccsét,“ holott a méltósághoz kötött birtokok mindkettőjüket megillették, mivel az Anjou család tagjai születésüktől hercegek és hercegnők voltak.8 1339-ben I. Károly király elvette a Kőszegi család német határszélen fekvő várait és helyette Baranya, Bodrog és Tolna megyei birtokokat adott nekik. Az erről szóló oklevélben foglaltak megtartására a királyon kívül Erzsébet királyné, az erdélyi hercegként említett Lajos és István herceg is esküt tettek. A királyi pár legfiatalabb fia Szlavónia hercegeként szerepel a dokumentumban.9 A két herceg címe semmiféle reális területi hatalommal nem járt, nem tudunk arról, hogy az erdélyi vajda, illetve a szlavóniai bán a nevükben kormányozta volna a tartományokat. A következő évben, 1340-ben Velence úgy értesült, hogy I. Károly király feleségével és fiatalabb gyermekével (cum uxore et filio minori) az Adriai-tenger partjára készül. Ezen a fiatalabb gyermeken nagy valószínűséggel érthetjük Istvánt, hiszen András herceg 1334 óta Nápolyban élt.10 Velence megtette a királyi család utazásával kapcsolatos előkészületeket: biztosokat rendeltek ki a tengerpartra, gályákat küldtek az Adriai-tenger keleti partjára, szövetséget kötöttek a területet uraló családokkal.111. Károly és családja végül nem érkezett meg Dalmáciába.12 4 Anno Domini MCCCXXXII in festo sancti regis Stephani habuit rex [sc. Karolus - B.H.É.] filium, quem Stephanum nuncupavit — Chronici Hungarici compositio saeculi XIV (ed. Alexander Domanovszky) in Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum I—II. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Az Utószót és a Bibliográfiát összeállította, valamint a Függelékben közölt írásokat az I. kiadás anyagához illesztette Szovák Kornél és Veszprémy László. Budapest 1999.2 (a továbbiakban: SRH) I. SO 1. 5 I. Károly király 1333-ban Nápolyba utazott és magával vitte András herceget is. Itt I. (Bölcs) Róbert nápolyi királlyal (1309- 1343) szerződést kötött, mely szerint Róbert idősebb unokája, Johanna és András házasságot kötnek, majd Róbert halála után együtt uralkodnak Nápoly felett. Rendelkeztek a felek halála esetére is: Johanna korai halála esetén a magyar királyfi a húgát, Máriát vette volna feleségül. András elhunyta esetén Lajos lett volnajohanna jövendőbelije. István herceg lehetséges házasfélként ebben a szerződésben még nem szerepelt (Bertényi Iván: Magyarország az Anjouk korában. Budapest 1987.92.). I. Lajos király 1346 elején a pápához eljuttatott levelében is említi a fenti szerződést, de nem tér ki arra, hogy a Mária hercegnőnek szánt házasfél ő vagy István lett volna (1346. jan. 15.: Anjou-kori Oklevéltár I-XV, XVII., X1X-XXXL, XXXIV, XXXVIII. Szerk. Kristó Gyula, Almási Tibor, Blazovich László, Géczi Lajos, B. Halász Éva, Kőfalvi Tamás, Piti Ferenc, Sebők Ferenc, Teiszler Éva, Tóth Ildikó. Szeged-Budapest 1990-2014. [a továbbiakban: Anjou-oklt.] XXX. 33. sz.). 6 A hercegi birtokoknak három típusát különböztethetjük meg: l) a hercegség létrejöttével a hercegség területén fekvő korábbi királyi birtokok, 2) a hercegi méltósághoz kötött birtokok, szórtan az ország területén, hercegség, mint territoriális egység nélkül, 3) a herceg személyes tulajdonában lévő, pl. adományba kapott, illetve vásárolt birtokok (Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Budapest 1979.38.). András herceg ekkor már nem Magyarországon élt, így természetesen őt nem említhették meg az oklevelek. 7 1337. máj. 16.: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: DL) 107 709. (Anjou-oklt. XXI. 268. sz.), 1338. ápr. 5.: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: DF) 200 858. (Anjou-okt. XXII. 165. sz.). A jogtalanul elidegenített királyi, királynéi és hercegi birtokok visszavétele az 1320- as években kezdődött (Hóman Bálint: A Magyar Királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában. Budapest 2003747-49Bertényi I.: Magyarország az Anjouk korában i. m. 62-63.). Hercegi birtokvisszavételről 1335-ből is van adatunk, de a kérdéses oklevél csak tartalmi átírásban őrződött meg, ezért nem tudjuk pontosan, mely herceg(ek) nevében intézkedtek (DF 230 084. [Anjou-oklt. XIX. 511. sz.]). 8 István herceg lánya, Erzsébet soha nem birtokolt területi hatalmat, noha édesapjának és testvérének halála után, egészen I. Lajos Katalin nevű lányának megszületéséig a magyar korona várományosa volt. Egyetlen nevében kiadott oklevelet ismerünk, melyben hercegnőnek (ducissa) címezik (DF 287 478.). 9 1339. máj. 12.: DL 87 690. (Anjou-oklt. XXIII. 273. sz.). 10 1340. ápr. 19.: Magyar diplomáciai emlékek az Anjou-korból I—III. Szerk. Wenzel Gusztáv. Budapest 1874-1876. (a továbbiakban: DEA) 1.383. (367. sz.), Anjou-oklt. XXIV 236. sz. 11 DEA 1.387-392. (371. sz.), Anjou-oklt. XXIV 323. sz. 12 intelleximus [... ], quod rex pro presenti anno ad has partes non erat profecturus — DEA 1.397-398. (376. sz.), Pór Antal: Nagy Lajos (1326-1382). Budapest 1892.125. 82
