Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Font Márta: Rosztyiszlav herceg IV. Béla udvarában
HERCEGEK ES HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKOR! MAGYARORSZÁGON Rosztyiszlav magyarországi birtokai és az általa kormányzott terület: Macsó Amikor eldőlt, hogy Rosztyiszlav Magyarországon fog maradni, IV Béla bizonyára őt is birtokadományban részesítette mint családtagját, de az 1240-es évek elejéről nincs erre adatunk. 1251 -ben Béla elvette az Abaúj megyei Rátkát korábbi birtokosától és Rosztyiszlavnak adta.86 Az 1257 és 1261 közötti időszakra datálható az az oklevél, amelyben maga Rosztyiszlav feleségével, Annával, illetve Mihály nevű fiával együtt jutalmazza híveit: a Bereg megyei Paznan földet juttatva nekik, ami nyilvánvalóan sajátjuk lehetett.8 A későbbi családi viszályok nyomán tudjuk, hogy az özvegy Anna hercegnő birtokolta az Abaúj megyei Rátkát és Füzér vára más tartozékait.88 Más adatunk nincs, de birtokállományuk bizonyára a felsoroltaknál jelentősebb lehetett. A fennmaradt adatok Rosztyiszlavnak az ország kormányzatában betöltött szerepéről árulnak el többet. Macsói bánságról nem beszélhetünk annál (1272) korábban, mint ahogy az első macsói báni címet adományozta a magyar uralkodó. A terület korábbi urát dominus de Mackónak nevezték. Macsó egyszerre jelentett egy területet (districtus) és annak központját (castrum). Macsó a Magyar Királyság 12. században kezdődő balkáni terjeszkedésének következményeként jött létre: ennek első jele II. Béla rex Rame titulusa,89 amely a leendő boszniai bánság alapjait vetette meg. Ezt követően II. Géza a szerbek 1149-ben kezdődő támogatásával90 több magyar-bizánci konfliktust is vállalt az Al-Duna vidékén, de nem szerzett területet a Száva-Duna vonalától délre. Az 1160-as évek magyar-bizánci háborúiban Mánuel császár mint Béla herceg „apai örökségétDalmáciát és a Szerémséget (Sirmium) követelte.91 A Szávától délre fekvő terület magyar fennhatóság alá vonása III. Béla idején következett be. Mánuel császár halála (1180) után Béla beavatkozott a bizánci trónharcokba, II. Iszaakiosz Angelosz császárhoz feleségül adta leányát, Margitot, és átengedte neki a Szávától délre elfoglalt területeket.92 Margit először 1204-ben özvegyült meg, 1207-ben elvesztette második férjét, Monferrati Bonifácot, Thesszaloniki uralkodóját, 1222 körül pedig harmadik férjét, Vilmos herceget. Margit ekkor visszatért Magyarországra. Öt fia közül Mánuel még 1212-ben meghalt, Demeter Itáliában élt, Béláról semmit nem tudunk. Kettőnek ismerjük magyarországi ténykedését. Az első házasságból született Kalojant 1222 körül II. András javadalommal látta el. A király Margitnak adta Keve, Bács és Szerém megyéket, Kalojannak pedig a túlparti Szerémséget (Sirmia ulterior): Belgrádot, Barancsot és a Kolubara folyó vidékét.93 Margit Vilmos nevű 86 Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I3-IV Budapest 1987-1998.1.134. 87 RD 61. (82. sz.), Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. 1.82. (Füzér). 88 Zsoldos A.: Családi ügy i. m. 85. 89 Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerk. Kristó Gyula, szerk. Engel Pál, Makk Ferenc. Budapest 1994. (a továbbiakban: KMTL) 566. (Rokay Péter). 90 Márta Font: Emperor Manuel and Hungarian Kingdom. In: Byzantium, New Peoples, New Powers: The Byzantine-Slav Contact Zone from the Ninth to the Fifteenth Century. Red. Maciej Salamon, Milijana Kaimakamova, Malgorzata Rózycka. (Byzantina et Slavica Cracoviensia) Kraków 2007.223-236. 91 Moravcsik Gy.: Bizánc és a magyarság i. m. 81., Makk, E: The Árpáds and the Comneni i. m. 86. 92 Moravcsik Gy.: Bizánc és a magyarság i. m. 90-92. 93 Kalianus comes greco, dominus Sirmii et comes de Kewe (idézi: Pauler Gy.: A magyar nemzet története i. m. II. 504. [81. sz. jegyz.]). Zsoldos Attila megállapítása szerint Szerém határispánság és Keve comitatus a tatárjárás előtt újra királyi kézre került, lásd Zsoldos A.: Archontológia i. m. 161., 207, Uö: Az Árpádok és asszonyaik. A királynéi intézmény az Árpádok korában. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 36.) Budapest 2005.158. 74
