Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Bagi Dániel: Új megközelítési lehetőségek a 11. századi hercegség történetének vizsgálatához
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON ték, hogy a sátánt csak Belzebub segítségével tudta kiűzni egy beteg asszonyból,65 mire Jézus így felelt meg nekik: „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott volna magával, hogy állhatna fenn az országa? Azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok. De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa".66 A történet elsődleges értelmezési területe a teológia. A teológia adta kereteken belül az„önmagával meghasonlott ország” metaforája elsősorban a Jézus csodatevő képességeiben kételkedők számára ad választ, tágabb, mindmáig érvényes értelmezése szerint pedig a farizeusok magatartása az istenkáromlás, illetve a Szentlélek ellen elkövetett megbocsáthatatlan bűnök egyik alapmintájává vált, hiszen a Jézusban kételkedők egyenesen azt vonták kétségbe, hogy Isten küldötte és Dávid fia-e.6 Azonban a divisio regni fogalma már a barbár királyságok és fejedelemségek létrejöttétől kezdve megjelent a politikum színterén is, és elsősorban a Frank Birodalomban a Meroving-kortól kezdve hatalomszervező tényezővé lett.68 A Merovingok és a tőlük a hatalmat a 8. században megszerző Karolingok a vérségi jog alapján valamennyi férfi leszármazót igyekeztek azonos mértékben részesíteni az atyai örökségből. Ezt a gyakorlatban csak úgy lehetett kivitelezni, hogy valamennyien közel azonos méretű országrészeket kaptak örökül.69 E szokás gyökerei — ha hinni lehet Frantisek Grausnak — nem a frankok szakralitásában keresendők, hanem abban, hogy a frankoknál, akik közismerten csak későn, s már a katolikus rítus szerint keresztelkedtek meg, hosszú ideig fennmaradt az a pogány hiedelem, hogy a dinasztia ereje az uralkodó termékenységében gyökerezik, azaz minél több törvényes férfiutód uralkodik az elhalt után, annál nagyobb hatalma lesz a dinasztiának.70 71 72 73 Mindenesetre akár germán szokást, akár pogány hagyományt kívánunk látni a divisio regni intézményében, Tours-i Gergelytől tudjuk, hogy I. Klodvig 511-ben bekövetkezett halála után már fiai felosztották egymás között az országot, s ezt nem apjuk végrendelete, hanem saját megegyezésük alapján tették meg. 1A divisio regni, azaz az ország felosztásának gyakorlata továbbélt a Karoling-birodalomban is.2 A helyzet azonban annyiban megváltozott a Merovingok korához képest, hogy 806-tól — Nagy Károly még életében meghozott örökjogi rendelkezésétől — kezdve általában végrendeletben, vagy előre meghatározott szerződésben történt meg az ország feldarabolása.'3 Az országfelosztásoknak a 10. századig terjedő, szinte normatív gyakorlata azonban az ügy természetéből kifolyólag nem volt súrlódásmentes, sőt, számos konfliktus forrásává lett. Jellemző 65 quidam autem ex eis dixerunt in Beelzebub principe daemoniorum eicit daemonia, et alii temptantes signum de caelo quaerebant ab eo — Luk. 11,15-16. 66 Omne regnum in se ipsum divisum desolatur et domus supra domum cadet. Si autem et Satanas in se ipsum divisus est, quomodo stabit regnum ipsius? Quia dicitis in Beelzebub eicere me daemonia, si autem ego in Beelzebub eicio daemonia filii vestri in quo eiciunt ideo? Ipsi iudices vestri erunt. Porro si in digito Dei eicio daemonia profecto praevenit in vos regnum Dei — Luk. 11,17-20. 67 Rudolf Schnackenburg: God’s Rule and Kingdom. London 1963.251-260. 68 Összefoglalva lásd Brigitte Kasten: Königssöhne und Königsherrschaft. Untersuchungen zum Teilhabe am Reich in der Merowinger- und Karlingerzeit. (MGH Schriften 44.) Hannover 1997. 69 Franz-Reiner Erkens: Divisio legitima und unitas imperii. Teilungspraxis und Einheitsstreben in der Thronfolge in Frankenreich. Deutsches Archiv für Erforschung des Mittelalters 52. (1996) 423-485., Kasten, B.: Königssöhne und Königsherrschaff i. m. 9-10. 70 Frantisek Graus: Über die sogenannte germanische Treue. Historica 1. (1959) 71-121. 71 Gregorii Turonensis Historiarum libri decem, Lib. III. с. 1.: Defuncto igitur Clodovecho regi, quttuor filii eius [... ] regnum eius accipiunt et inter se aequa lantia dividunt — MGH Scriptores Rerum Merovingicarum (a továbbiaikban: SRM) I/1. (ed. Bruno Kusch, Wilhelm Levison). Hannover 1851.97. 72 Kasten, В.: Königssöhne und Königsherrschaft i. m. 138-198. 73 A császár végrendeletével kapcsolatban lásd Capitularia regum Francorum (eds. A. Boretius, V Krause) in MGH Capitularia I. 126-128. (nr. 45.), vö. még Matthias M. Trischler: Die „Divisio regnorum" von 806 zwischen handschriftlicher Überlieferung und historiographischer Rezeption, ln: Herrscher- und Fürstentestamente im westeuropäischen Mittelalter. Hg. von Brigitte Kasten. (Norm und Struktur, Studien zum sozialen Wandel im Mittelalterund früher Neuzeit 29.) Köln-Weimar-Wien 2008.193-258. 36
