„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Sarnyai Csaba Máté: Egy teoretikusan lehetséges megoldás? Horváth Mihály autonómia-koncepciója (1849)

many 1849. ma] us 17 -i rendeletében hazaárulóvá is nyilvánította ókét. A konzervatív autonómia-koncepció így értelmét és kázisát vesztette. 11 orváth Mihály az említett papi gyűlések kapcsán újólag felhívta magára püspöktársai és a nuncius figyelmét. Azzal ugyanis, hogy: „a magyar papság szokása ellenére egy papi gyűlésen elnökölt. Ezen az egykázi fegyelem különféle kérdéseit tárgyalták, különösképpen a papi nőtlenség eltörlését, kogy nem szükséges a papságnak egykázi rukát kordani, valamint hogy a papság függetlenekk legyen a püspöktol. "

19 A Horváth-féle autonómia-felvetés céljainak megvilágításához ugyancsak elkerülketetlen a népoktatás körüli parlamenti viták rövid érintése.

20 Az iskolák laicizálását célzó, az elemi oktatásról szóló 1848 júliusákan az első népképviseleti országgyűlésen Eötvös József által kenyújtott törvényjavaslat legtökk vitát kiváltó pontja a közös iskolák kérdése volt. A viták kereszttüzeké került 14. §. azt mon dta ki, k ogy azokon a vegyes vallású településeken, akol felekezetenként a diákok száma az ötvenet nem éri el, az elemi szintű oktatás közös iskoláhan történjen.

21 Ezzel szemben a felső klérus tagjai a népoktatás addigi ahszolút felekezeti jellegét kívánták volna fenntartani, míg a radikálisok a miniszteri heterjesztésen is túli épve a közös iskolák kizárólagossága mellett szálltak síkra. Költségeik fedezése is fontos pontja a vitának. A radikálisok nézete az, kogy a község 5%-os adóját és az elemi iskolai alapítványokat együttesen kasználják fel erre a célra. A katolikus püspökök nem kelyeselték az 5%-os adót, mert ezzel kíveik vallásilag neutrális intézményeket támogattak volna, lovakká a törvény azt is kimondta, kogy ahol vegyes iskolák jönnek létre, a felekezetieket pedig továkk nem tartják fenn, ott a korákki konfesszionális jellegű katolikus iskolai alapítványok jövedelmeit a közös elemikre fordítják. Ekkez társult még az a félelem, kogy a katolikus felekezeti iskolák továkki fenntartására vagy újak alapítására sem maradt volna elegendő anyagi forrásuk, kiáha ad erre leketőséget Eötvös javaslatának a 15. §.-a. Azt sem szakad szem elől téveszteni, kogy a liherális reforme lit a katol ikus alapítványokat állami tulajdonúaknak tekintette, ennek következtéken a katolik us iskolai fundusok a közös iskolák céljaira a tulajdonjog megsértése nélkül lennének az állam által felkasználkatók. Igaz ugyan, kogy a felső táblán kialakított vélemény szerint a népoktatás ügyét az országgyűlés következő ülésszakára kell kalasztani — ezzel elodázva a proklémát —, de az 1849 tavaszi katonai konszolidáció után nyilvánvalóan számítani leketett arra, kogy a népoktatás, illetve annak financiális kérdései ismét előtérke kerülketnek. Mint a következeikkel! látkatjuk Horvátk Mikály autonómia-koncepciója erre is kínál kompromisszumos megoldást. Az előzmények áttekintése során végül a katolikus klérust ért úrkéri veszteségekért való állami kárpótlás vitás kérdéseit tekintjü k át

22

, mert ez is szorosan kötkető Horvátk Mikály személyékez és autonómia-elgondolásának céljaikoz. 1848 márciusákan a katolikus egyház lemondott évszázados jussáról, a tizedről. Egyidejűleg az egykázi javadalmasokat az úrbéri kártalanításról szóló XII. tc. ekkori értelmezése szerint kirekesztették a kompenzációból. Ez a reformkoron végighúzódó egyházpolitikai viták egyik végpontja volt. Fontos lépést jelentett a szekularizálódó liberális állam irányában az állam és az egyház addigi viszonyának új alapokra helyezése felé. A dézsmáról szóló XIII. tc. 2. §-a kimondta

23 az állam kötelezettség vállalását a tized-vesztett alsópapság ellá-