„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Farkas Gábor: A városi polgári fejlődés 1840-1848

rendelkezett, de azzal, kogy elvágták az anyanemzettel az összekötő szálakat, az gyors sorvadásnak indult, és kelekullott a magyar nemzeti kultúrába. A városi német polgár ekkor már másfél évszázada tagja a magyar rendiségnek, és mint negye dik rend nőtt kele a magyar nemzetállamba. 1839-ken Ausztria a német vámuniókoz kívánt csatlakozni, és ezzel együtt a magyar királyság is a Zollverein része lett volna. A magyar likerális ellenzék a vámunió ellen foglalt állást. Érvei között szerepelt az is, kogy a vámunióval a kazai német városokkan az asszimiláció lassulna vagy megállna. À városi zsidóság a likerális elvek érvényre jutásával vélte győzelemre vinni emancipációját. Eötvös József, Szalay László, a reformkor kiemelkedő likerális gondolkodói, a humanizmus hangján követelték a zsidóság egyenjogúsítását. Az 1840. évi 29- törvénycikk még kompromisszum eredménye volt a szakadelvűek és a német városok antiszemita (Székesfehérvár ezek közé tartozott) követei között. Eszerint a zsidóság kárkol letelepedket az országkan, magának házat vásárolhat, gyáripart, kereskedelmet űzket, tudományokat műveiket. Az emancipációt azonban az 1843-44. évi országgyűlésen sem sikerült a szabadelvűeknek kiharcolniuk. A likerális megyék, különösen a mezővárosok szívesen alkalmazták a zsidó értelmiséget (orvosokat), de a megyeszékhelyen is található sebészek, tisztiorvosok is közülük kerültek ki. Úgy tűnnk, a nemzet a zsidósággal értékes elemekkel gyarapodott. Székesfekérvár akkan a szerencsés kelyzetken volt, kogy a módosakk zsidó kereskedők itt 1837 óta letelepedhettek, áruraktárakat létesítettek, a kelvároskan üzleteket nyitottak, melyek árukőséget mutattak. Valamennyien nagykereskedők voltak, és általákan olyan árukat forgalmaztak, melyek hiánycikknek számítottak. Gazdagságuk, gyors alkalmazkodásuk a kelyi viszonyokhoz, irritáló volt a patrícius polgárság előtt és zsidóellenessé éke torkoll ott. Az ellenszenv gazdasági indítékú volt, amelyet színezett a zsidóság sajátos életvitele, vallása és a szokások. Az 1844. évi városi követválasztáson a polgárság a zsidóság polgárjoga elleni fellépésre vette rá a városi követeket. Az utasításkan ezt megindokolják: a zsidóság vallása, eltérő életmódja, szokásai miatt nem illesztkető ke a város társadalmáka. Ha a zsidóság városi polgárjogot kapna, azzal a városi polgárság, (a patrícius réteg) vesztét okozná, és ezzel elenyészne az a műveltségi szint, amely jelenleg Székesfekérvár sajátos arculatát adja. ALZ utasításkan megjegyzik még, kogyka a zsidók városi ingatlant, kázat vásárolnak (amire 1840 óta egyékként is joguk volt) akkan az esetken is tagadják meg tőlük a polgárjogot. A követutasítás elkészültének kírére a városkázán népgyűlést kívtak egyke, akol 5 városi polgár lázító kangnemken készéit a nagyszámú kallgatóságnak. Ez nyílt antiszemitizmus volt, a jegyzőkönyv szerint a felszólalások kimerítették a lázítás tényét; a lázítókat katósági vizsgálat alá kelyezték. Az antiszemitizmus jelen van a város társadalmában, és ez a zsidók fekérvári letelepedésének idejétől, 1836-tól erősödött fel. A város német polgárságát, annak szellemiségét vádolták az antiszemita hullám felerősödéséért. Meg kell mondani azonban, kogy a lázítók között nem volt német polgár, ezek régi városi lakosok: Király, Simli, Horváth, Nyihos, Gyurhovits nevűek. A városi követutasítás antiszemita kangvétele jól tükrözi az 1840-es évek székesfehérvári szellemiségét. A zsidóság alkalmazkodó képességét mutatja, kogy ketelepülése utáni évekken a városi kereskedelem legfontosabb termékei a kezéke kerülnek: a gyapjút, a nyers-