Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - IV. A polgári provizórium 1865-1866

IV. A POLGÁRI PROVIZÓRIUM 1865-1866 1865. június 6-án az ország városi küldöttség útján üdvözölték a Budán tartózkodó császárt. Városunk is kivette részét a tisztelgésből.

1 Két nap múlva a császár a katonai uralmat megszüntette, és helyet adott a polgári provizóriumnak. A régi kormányt - amelynek élén Schmerling állott, és amelynek magyarországi exponense a hírhedt gróf Pálffy Móric hely tartó volt - elbocsátotta, és Majláth Györgyöt tette meg kancellárnak, Sennyei Pák tárnokmesternek. Az új kormány Szőgyény Marich Lászlóra ruházta Fejér vármegye főispánságát, aki egyúttal a város királyi biztosa lett. Eltávozott Gradvohl Ede megyefőnök és császári biztos, aki ezen minőségben jóindulattal viseltetett Székesfehérvár iránt. Bár a Bach és a Schmerling kor embere volt, mégis megérdemli az utókor elismerését, amelynek külső jele gyanánt még most is látható egy-két arcképe néhány régi családnál. A politika terén kezdett a változás beállani; Bécsben nem gyűlölték már annyira a magyart, mint azelőtt, nem féltek annyira a szabadságharc emlékeitől. A Pesti Napló 88. számában Deák Ferenc húsvéti cikke pedig lerakta a kiegyezés épületéhez az első alapkövet. Ennek tulajdoníthatjuk, hogy Szőgyény Marich László királyi biztos szeptember 17-én Haáder Pák nevezte ki polgármesternek az elhalt Linzer Vilmos helyett. Tudjuk, hogy Haáder Pál a szabadságharc egyik vezető férfia volt városunkban. 1865-ben képviselőválasztás volt városunkban is. Zsömböry Ede és Detrich Zsigmond voltak a jelöltek. Az izzó szenvedélyektől zaklatott választás az utóbbi győzelmével végződött. A két jelölt programbeszédei és szózatai megvannak Fanta Adolfírásai között. Jellemző ezek között Zsömböry Edének november 19-én tartott beszédéből a következő rész: „Nincs okom rettegni, ha önök a visszaemlékezés csolnakán eleveznek a múltnak tengerére, s fölkeresnek engemet 1843-ban. Joggyakornok koromban működtem e város falai között egy műkedvelő társulat létrejöttén, hogy a kisebb iskolák szegény és árva tanulóinak a szükséges könyvek megszerzésére pénzalapot teremthessek. Nincs okom pirulni, ha