Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - III. A katonai provizórium 1861-1865

ként 6 forintba került, a katonaság pedig fejenként 5 krajcár pótdíjat kapott. Ez az összeg bizony sokra ment, és az egészet a város nem volt köteles megadni saját házipénztárából a katonaságnak, azonban beszedhette a lakosoktól, ha képes volt reá. Ez a katonai egzekúció azonnal megjött, ha csak egy-két napot késett is az adó beszolgáltatása. Október 7én például, tehát már az adófizetési idő első hetében átírt az adóhivatal,

4 hogy a lakosok három nap alatt lefizessék az adóból eső negyedik részletet, mert különben katonai erővel hajtja be azt az állam. 1862-ben statáriumot kért a város, mert „a szomszéd megyékben, jelesen Somogyban a zavargó rablók üldözőbe vétetvén, azoknak egy része Fejér megyébe menekült."

5 A helytartótanács megadta a jogot a rablók, rablógyilkosok és szándékos gyújtogatok ellen, egy évi tartammal.

6 A város dobszóval, falragaszok és prédikációk útján hirdette ki a statáriumot, amelynek elnökévé Nóvák Kálmánt, bíráivá Tolnai Jánost, Malesevics Jánost, Akter Mihályt és Takács Benőt választották. *\ Q O 1863-ban nagy csapás sújtotta az egész országot, és miként lUU\J magyar földön mindenütt, úgy Székesfehérvárott is énekelte a nép: Esőt várnak a vetések, harmatért esd a mezőség, Nincs virága a kis méhnek, fölégette azt a hőség, Nincs patakja a madárnak - éhen, szomjan elveszünk, Ember, állat esőt várnak - Isten! adj esőt nekünk! A hat hónapig tartó szárazság és a reá következő ínség szomorú történetéről senki sem írt olyan költői sorokat, mint a magyar regényírás fejedelme, Jókai Mór a Szegény gazdagokban. Ezt mondja többek között: „Folyvást égető ég nappal, harmattalan lég éjjel! Sem eső, sem harmat soha!... Hol rétek, kaszálók voltak, ott egy halottsárga abrosz volt kiterítve, melyen az éhínség még morzsát sem hagyott. A búzavetés nem nőtt arasznyira, nem hajtott kalászt; nem lehetett remélni, hogy aratást adjon. Ráeresztették az éhséggel küzdő barmokat és le hagyták azt legeltetni, le egészen a gyökeréig, s hogy még a gyökere se maradjon, támadt az égő porból milliárd, soha nem látott féreg, mely gomolyokban teríté be a földet nappal, s táborszámra járt éjjel, ellepve házat, háztetőt... És eső még mindig nem esett!... Amennyire a szem ellátott, nem volt már egyéb, csak sivatag képe, egy porrá vált éden, amelynek fekete hamvát a forgószél