Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VIII. A nemzeti ellenállás évei 1905-1906

belőle, s belenőtt szívünkbe - a tulipán! Nyílott tulipán azelőtt is a falusi kertek virágágyában, díszlett a menyasszony pártáján, rengett a juhász cifra szűrén, ott kuporgott a debreceni bicskán, mosolygott a szegedi kulacson, de néma volt az istenadta, vagy ha beszélt, idegennek beszélt, néztük, de nem értettük. De ezen a tavaszon megszólalt, s megértettük, lelkűnkhöz szólt, és szólt oly édes, erős akcentussal, melyben egybeforrad a gyermek, az anya, a jegyes hangja, melyben a panasz sírt és csengett, s egy szót mondott, mely mindent mond: magyarság! Nem pártpolitika, nem a koalíció divatja, nem kortes tett, nem szezonvirág, mely a nemzeti kormánynak hozsannát illatozik, hanem egy hatalmas gondolatnak beszédes szimbóluma, egy mélységes nemzeti mozgalomnak útmutatója, s ez a gondolat, ez a mozgalom - a magyarság. Gondolat még csak, nem valóság, mozgalom még csak, nincs a célnál. A gondolat arról álmodik, a mozgalom arra törekszik, hogy tulipánkoszorút köt a korona köré, hogy tulipánnal ülteti be a négy folyó partját, hogy szeretettel betöltse; tulipánt állít a kirakatok ablakába, hogy megakassza a járókelők lábát, a tulipánt vert vasszirmokkal s pártalevelekkel álljon a kohók és a gyárak elé, hogy a közélet összes ágait s a nemzeti bizalom összes forrásait, a gondolatot, a műveltséget, a művészetet, az ipart, a kereskedelmet magyarrá tegye, és kilépjen Európa színe elé a magyarságának öntudatára ébredt Magyarország - keblén a tulipánnal. Mi lehet a tulipán? Az öntudatra ébredt magyarságnak virága, szimbóluma a nemzetinek." A magyar ipar fanatikus, semmitől vissza nem rettenő pártolására buzdított ez a beszéd, és mindenkinek lelkébe szállott a nagy igazság, amely Prohászka Ottokár ajakáról mondotta: „Mit ér a posztó, szövetgyár, ha a nagyváradi főispán példáját nem követjük, ki egy szabóüzletben inkább kevésbé szép posztóból csináltatott ruhát, - mit ér a rózsahegyi, késmárki vászongyár, ha folyton Rumburg felé kacsingatunk, - mit ér a honi perkál, kasmir, ha Kosmanovba megyünk érte, - de mit ér a nagykőrösi ugorka, ha Znaimból hozatunk, s mire való az Andrássy vaj, ha tescheni vajat eszünk, s minek füstölnek sonkát Kassán, Nagyszombaton, ha egész télen, minden istenáldott nap ötszáz sonka érkezik Prágából? Mi marad akkor a magyar iparnak? A debreceni bicska, a selmeci pipa, kalotaszegi varrottas, gyetvai vadkörte, losonci sült tök és a verebélyi, tati csizma, meg a csákvári fazék és a lehotai ostornyél. ZICHY JENŐ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ HALÁLA, TEVÉKENYSÉGÉNEK MÉLTATÁSA 1906. április 29-én országgyűlési választások voltak. Nagy lelkesedéssel választotta újra a nép gróf Zichy Jenői képviselőnek, aki egyik be-