Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VII. A millenniumi ünnepségek. Székesfehérvár a századforduló éveiben 1896-1904

Amíg e nemzet él: te élsz. Idő múlik, újulva váltják Egymást a tűnő századok, S a késő unokák is áldják A napot, mely nekünk adott. S ím, sírjaikból felrobognak A honszerző dicső apák: Kürtszó rivall, zászlók lobognak, Nyerítenek a paripák. Remeg a föld, hol átrohannak, Riadva fut a vert Zalán, Megállni ily kemény rohamnak Egész világ se tud talán. Nagyság, dicső múlt! ím, a költő Lantjára egy ország figyel; A szíveken életre keltő Melegség árja ömlik el. Édes a múltba elmerülni, Abból fakad remény, vigasz. Ki nagy múltján fellelkesülni, Jövőjéről se mond le az. A mély örvény hiába ásít, Sötét felejtéssel teli, A lángész fényes alkotásit A vak homály el nem nyeli. E zengő nyelv csodás bubája Halhatlan éltet követel, S mely hallja s lelkesül reája: A nemzet, az se veszhet el... A lángészt, fényes delelőjén, Övezte hírnév, tisztelet; De fárasztó a sok verőfény, A szomjú szív másért eped. Késő vágy, hallgass, szólt az elme, Nyárban ne várj bimbós tavaszt;