Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896

Mely fenn hirdeti, hogy voltál miénk is, Hogy nagy, dicső a művésznő neve, Hogy változatlan él minden időkre, Míg áll e város, míg lesz egy köve! Jókainé ünnepléséből a társadalom is kivette részét; fényes estélyeket rendezett a fellobogózott városban a nagy művésznő tiszteletére, ki élte alkonyán fokozott mérvben tapasztalta nemcsak nálunk, hanem más városokban is azt a rajongó szeretetet, amellyel a magyar közönség mindenkor elhalmozta őt művészi pályáján. A búcsúelőadás, a hódoló ünnep március 11-én volt a színházban, melyet ez alkalomra kívül-belül feldíszítettek. Annyi embert még nem látott falai között, oly lelkesedést még nem tapasztalt a színházépület, mint ezen az ünnepélyen. Bácsnéés Maár Júlia vezették Jókainét a színpadra, hol Szűts Miklós remek beszéde után a színtársulat nevében Bokodi Antal üdvözölte a búcsúzó művésznőt, kit virágözönnel és koszorúkkal halmoztak el egyesek éppúgy, mint a különböző társulatok. Jókainé köszönő beszéde könnyekig megindítá a közönséget; főleg azon pont, midőn a város nagy szeretetétől beszélt a régi színészet iránt. Fölemlíté, hogy a régi budai színtársulat bukása után városunkban talált szerető közönséget, mely hazafias lelkesedéssel adott menhelyet és kenyeret a magyar nyelv akkori koldusainak. A Coriolán előadása örökre feledhetetlen emlék gyanánt fog élni mindazok szívében, akik Jókainét ez estén hallották, mintegy a múltnak ködéből tűnvén elő a mostani nemzedéknek, amit apáitól oly gyakorta hallott emlegetni, hogy ki is volt Laborfalvi Róza, mije volt ő magyar színészetnek. Jókainé búcsúzásakor Mátrai Lajos és Soós Lajos helyi poétáink írtak üdvözlő verset, mely a Székesfehérvár és Vidéke lapban olvasható. Különösen Soós költeménye szép, amelynek egyik versszaka így szól: Oh! minő ünnep, mily csodás varázs, Mily ellentétes érzelem van itt! Nézd, minden szemben bánat könnye ül, Halld - minden szív örömtől dobbanik! Oh nagy papnő! e szent oltár előtt, Utolszor hallva végbúcsúszavad, E népnek, aki úgy imád, szeret, - Nem vétkezik, - ha sírni is szabad!