Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - I. Az önkényuralom évtizede 1850-1859
hamar másfelé indult, hiszen a csekély magyar érzést, mely a lakók szívét még betölté, a német szellem teljesen leigázta. 1859-ben azonban mégis volt hosszabb ideig magyar társulatunk. Kitűnik ez egy 1859. január 15-én kiadott selyemszínlapból, amely szerint Tóth János társulata ekkor már a harmadik bérlet előadásait játszotta. Ezen a napon Szigligeti színművét, a Világ urát adták Tóthné jutalomjátékául, és a színlap sok érdekességről beszél. Legfelül rajta van: „Kettős kivilágítás mellett, római új jelmezettel." Alább pedig ezt olvashatjuk: „Felsőbb engedéllyel." A helyárak a következők voltak: támlásülés 40 kr, zártszék 30 kr, földszint 20 kr, karzat 12 kr. A szereplők között nem találunk ismertebb nevű színészeket. Jellemző, amit a színlap alján olvasunk: „Lelkes pártfogó közönség! Nem kímélve költséget és fáradságot, e lehetőségig nagyszerűleg kiállítandó színművel óhajték nemes ízlésűeknek élvezetet szerezni s kegyüket kiérdemelni. A jutalmazandó." Gyakoribb volt a német színészet önálló társulatok és orfeum truppok alakjában, mert a sok katonatiszt szórakozni akart. Érdekes, hogy a bécsiek későbbi híres Gallmayer Pepije nálunk kezdé pályafutását, és - Wolter Saroltával együtt - többször fellépett. Egy alkalomal, az előadás után, nagy mulatságot rendezett a tisztikar, és midőn Gallmayer hazament, a csendőrök csendháborításért bekísérték őt. A rendőrfőnök azonban beleszeretett a szép színésznőbe, és pár hétig tartotta börtönben. A katonaság egyik gróf főhadnagya mentette ki azután a börtönből Gallmayert, akibe most már Ő lett szerelmes, és körülbelül 20 ezer forintját vitte el - rövid idő alatt - ez az ismeretség. Adósságai miatt áristomba került a főhadnagy, aki kénytelen volt a Csehországban lakó édesapjához fordulni, hogy tartozásait kifizetve, szabadítsa ki őt az adósok börtönéből. Gallmayer szívesen emlékezett vissza Fehérvárra, s örömmel beszélt egyet s mást itteni tartózkodásáról; többek közt egy bécsi színészbálon, a bécsi arisztokrácia néhány férfitagja s a jelesebb színészek jelenlétében említette, hogy fehérvári tartózkodása alkalmával, Wolter asszonnyal együtt, egy ízben olyan szegénységben voltak, hogy kettőjüknek volt egy ingük, s ha egyikük kiment, a másiknak hon kellett maradnia. A város anyagi gondokkal küzdött. Legjobban bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a városi pénztár állandóan üres volt. Egy alkalommal a letétből kellett 800 és 237 forintot kamatra kölcsönvennie, különben még a legszükségesebb, garasos kiadásokat sem tudta volna kifizetni. 18 Az abszolutista rezsim 1850-ben népszámlálást rendezett a leigázott magyar földön. Kimondották, hogy aki az összeírás vagy az ellenőrzés alól kivonja magát, aki az összeíró bizottságnak ellenszegül és a felvilágosításokat megtagadja, vagy hamis adatokat vall be, 10 forint pénzbírsággal, vagyontalanság esetén pedig egy heti börtönnel büntetendő. 19 A népszámlálás adatai szerint Székesfehérváron 1850-ben 14 971 lakos volt.
