Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - VI. A modern Székesfehérvár megteremtésének folyamata 1870-1896

Az alapítvány kamataira nem volt szükség, azt tehát állandóan a tőkéhez csatolták, amely igen tekintélyes összegre nőtt.

33 A 65. honvédzászlóaljat - így nevezték akkor a székesfehérvári honvédeket - szintén „hadi útra" helyezték, akik azután augusztus 21-én indultak útra Eszék felé. A boszniai okkupáció mind a házirezredet, mind pedig a honvédséget megkímélte a csata borzalmaitól, mert valamennyien csak őrség és nyomozó szolgálatot teljesítettek, miként ezt az alábbi levél bizonyítja, amelyet székesfehérvári fiú írt haza, Novigradból szeptember 8-án. Az augusztus végén megélt nehéz napokról ezt olvassuk a levélben: „30-dika volt ama nap, melyre életemben mindig reá fogok emlékezni. Reggel 3 órakor állott fel az ezred marschra készen, elég jó kedvvel, egyes szakaszok danolva jöttek helyeikre. 4 órakor indulánk, 7-kor már érezni lehetett, hogy ma nagyon meleg nap lesz, de még senki sem csüggedett. 8 órakor volt az első pihenés, mely 3/4 óráig tartott. 9-kor volt már legalább 25 fok meleg, a legénység szomjazni kezdett, s víz sehol sem volt látható, aki egy almát vagy szilvát hozott magával, azt 100 felé is kérték megosztani. 10-kor ismét pihenés volt, és az itt velünk volt fehérvári fuvarosok hoztak távolabbról vizet a legénységnek. 1/2 likőr sürgős parancs következtében azonnal tovább kellett menni; a meleg borzasztóvá, s a hátunkon levő borjú s köpeny tűrhetetlenné kezdett válni. 3/4 likőr történtek az első kidűlések, H-kor már 6-7 embert lehetett látni az országúton feküdni eszméletlen állapotban, sehol egy fa, mely hűsöt adjon, sehol egy csepp víz, mely enyhítsen. H-kor dűlt el Fekete Gyula volt önkény tes is, ki egy óra múlva meg is halt. A volt önkénytesek erőltetni akarták a dolgot, s kitartani a végsőkig, de rövid idő múlva látták eldűlni Posztóczky ügyvédet, utána Meszleny Lajos szolgabírót, ki egy óránál tovább maradt önkívületi állapotban, s csak talán derék alezredesünknek köszönheti, hogy életre hozatott, ki maga kölnivízzel és feketekávéval dörgölé. Heinrich Lajos ügyvéd volt az egyedüli, aki kiállá a nehéz marschot. 1/2 2-kor ért az ezred rendeltetési helyére, Sirokopolyba. Több, mint 200 ember maradt el fekve az úton, kifáradva a végsőkig, s csak későn este szállongtak be egyenkint a községbe. Nem feledem el soha szegény Fekete Gyula temetését; este 8-kor jött meg a négy deszkából szegezett koporsó. Pap sem volt, befektettük a koporsóba, egy őrmester szentelt vízzel meghinté, s mi, volt önkénytesek vittük a sirokopolyi temetőbe. Jelen volt az egész tisztikar, a sírnál Standeiszky alezredes német, és Meszlény Lajos magyar beszédet tartottak, s azután sírba eresztettünk egy fiatal, reményteljes életet, távol hazájától, rokonaitól; néma fájdalom vett erőt rajtunk, s mindegyikünk szemében felcsillámlott a fájdalom könnye, s némán szorítánk egymással kezet. Másnap rendeletünk jött, borjú nélkül menni Verpolyeig, s ennek hatása meg is látszott, a legénység elég könnyen s kidőlés nélkül tette meg az utat.