Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

zártszékért 8 Ft-ot, az első helyért 4 Ft-ot, a második helyért pedig 2 Ftot szabott meg tizenkét estére. Felkérte végül a város részéről jelen volt Say István bírót, Kieszling Máté kapitányt, Flits Ádám városi szószólót, Ybl Miklós, Say József, Katona András, Braun József és Kobri József városi harmincadosokat, hogy a színház látogatására lelkesítsék és buzdítsák a lakosokat, mert a színészet dicsősége elsősorban is Székesfehérvár városára száll, és 24 ezer forintot hoz forgalomba, mely a polgárok kezén fordul meg. Az 1819. esztendő színészetéről egy igen érdekes emlék található a székesfehérvári múzeum gyűjteményében, amely azt hirdeti, hogy augusztus 29-én „a nemzeti játszó társaság által ez úttal utoljára - színjátszó és színmester Király János és színjátszó Kárpentzky János hasznokra fog adódni Zöld Marczi." A játszó személyzet névsora ez volt: Horváth, Kőszeghy, Murányi, Kárpentzky, Demény, Király, Nagy, Farkas, iß. Nagy, Szálai, Komlóssy, Éder, Kányái, Szilágyi. A nők közül pedig iß. Nagyné, Horváthné, Kantomé, Balogné, Murányiné, Kányainé ifiasszonyok, ahogy a színésznőket nevezték. Jellemző, hogy a színlapon az előadott darab rövid tartalma olvasható pár soros megjegyzésben: „Zöld Marczi és Becskereki néhány tolvaj társaikkal ez előtt négy esztendőkkel Bihar, Szabolcs és Szatmár vármegyékben az utasokat és egész helységeket rémülésbe hoztak vakmerő ragadozások által, sőt néműnemű találmányos furcsaságokat is követtek el, melyeket a szerző úr a nézők mulattatására igyekezett pallérozott formába önteni, úgy mindazonáltal, hogy a vétek csakugyan vétek maradjon, és az érdemlett büntetés azt minden lépten nyomba kövesse, valamint hogy valóban is a Heves vármegyei Tek. törvényszék szakasztotta érdemlett végét a fent említett két fosztogatónak." Legjellemzőbb azonban, és a mai kor előtt komikus számba megy a színlap alján ez a megjegyzés: „A bemenetel ára grátiára bizatik, biliétek találtatnak a játékszínben." A magyar színészet 1820-ban is virágzott, hiszen éltető lelke, Kolosváry Pál főszolgabíró irányította kulturális hivatását. A pénzadakozás is elég szép összeggel, 7610 forinttal növelte a kasszát, az adakozók sorában pedig, valószínűleg az előző két év hatása alatt, már jóval több székesfehérvári embert találunk. Ott van Simonyi Pál nagyprépost, Say István főbíró, Krizsán Ignác káplán, Mészáros József kanonok, Szabó József kanonok, Andrássy Antal városkapitány. A színtársulat képe azonban nagyon megváltozott, mert a korábbi tagok helyett sok újat szerződtetett Kolosváry Pál, köztük Hivatal Anikót, a későbbi híres Lendvainét. Kívüle itt működtek még Bárányi Péter, Földvári Vince, Fölöp János, Rátz