Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849

chevich Horváth ezredes lett az úr Székesfehérvárott, mert ekkor a kápta­lan, éppen Farkas Ferenc indítványára 800 forinttal segélyezte a császári katonaságot. És ez az érzület meg is maradt azután lelkében, miként ennek megnyilatkozását néhány átiratában és intézkedésében látni fog­juk. Megjegyzendő, hogy ezen időben Farkas Ferenc kormányozta az egyházmegyét, mert Székesfehérvár nyolcadik püspöke, az 1848. június 25-én kinevezett Karner Antal el sem foglalta székét, mert közben Győrbe helyezték át, utódja, Farkas Imre pedig 1851-ben emeltetett az egyház­megye élére. A városi hatóság Batthyány István rendeletéből azonnal zár alá vette a proscribáltak vagyonát, és Farkas Ferenc tömeggondnoka Peterdu Gá­bor, Héringh Ignácé Kiss János; Farkas Imre, Gózony Ferenc és Boross Imréé pedig Kuvecz János lett 1849. május 19-én. A hivatalos Közlöny nagyon erős vonásokkal festi le ezt a hat egyént abban a levélben, amelyet június 10-én küldöttek a szerkesztő­ségnek Székesfehérvárról. Szinte megdöbben az ember, ha elolvassa, és csakis az a gondolat teszi enyhébbé a jellembe vágó szavakat, hogy a hazafias érzés vezette, irányította az író tollát. „Gaál Eduárdnak mikor társaival futni kellett hónából ... Császári uszályba csimpajkózva, kivándoroltak tőlünk Farkas Ferenc nagypré­post, ki ... büszkén vallotta, dicső osztrák polgár lehet ... ő indítványoz­ta, hogy a káptalan adjon a pártütés elnyomására (és adott is) 800 pengő forintot... Gaál Eduárd által Molnár János és Pados János fiatal lelkészeket a városból három nap alatt kitiltatta ... Második kivándorolt ... Héringh Ignác királyi fiskus, ki Gaálnál naphosszat ólálkodott, hogy gondolatait is kileshesse; ő az, ki a vadkerti expedícióban admiráliskodó Gaállal a gőzhajón harcolt szabad csapatunk ellen, - ő az, ki legjobb hazánkfiai ja­vait osztrák császárja számára lefoglalta, összeírta. Harmadik szökevény Boross Imre ... ki városi kapitány korában annyi ártatlant koldussá tett, kit a nép dühe a márcziusi napokban megugratott ... s az osztrák kor­mány alatt, mint perzekutor, vallatta a Gaál által befogatott jó hazafia­kat. Negyedik szökevény Farkas Imre kanonok ... Ötödik Horváth Miska nevű kártyás ügyvéd ... Gaálnak hírhordója, a gonosz hírek terjesztője, a magyar kormány gyalázója volt... Hatodik Gózony Ferenc nevű." Ez a levél általánosságban illeti a hat férfiút, bár pozitív vádat nem hoz fel ellenük. A Közlönynek június 28-án kelt 144. száma azonban a vádat nyilvánosságra hozza, mégpedig a két pap ellen, de a többi négy­re vonatkozólag adatot nem találtam. Úgy látszik, az események gyors alakulása nem engedett időt a vizsgálat megejtésére, sőt az itt közlendő

Next

/
Oldalképek
Tartalom