Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

azért, mert a színművészet előmenetelének egyik jelentékeny eszközéül szolgált. Az eszményített szépnek híveket szerzett, a magyar színészt a költészet forrásához vezette, - új, az eddigieknél nemesebb feladatokat tűzött ki elébe. A verses formának színpadi megszokását is előmozdította, s ha több ily jóízlésű fordítója van az akkori magyar színpadnak, bizonyosan nem kelt csodálkozást a harmincas évek budai színészeténél az a körülmény, hogy a versben írott darabok elszavalásánál a tagok bizonytalanságát nagyon észre lehet venni. A magyar színészet sokat köszönhet e becsületes igyekezettel készült fordításnak. A Sappho irodalmi becsét a Schedel, Puky, Szenczy-féle fordításoknál többre tehetjük, és legalább is annyit érőnek mondhatjuk, mint a Döbrentei-féle fordításokat." Megemlítem még, hogy ez a költői tehetséggel megáldott Pap Gábor a székesfehérvári színészek számára Imre herceg című darabot is írt, egy másik költeményét pedig pár év előtt magam szereztem meg gyűjteményem számára. Ennek a költeménynek a címlapján ez áll: Szöszvár. Egy rege. Szerzetté Inántsi Pap Gábor. 1818. Színészetünk történetének legnagyobb alakja Kolosváry Pál volt, akinek nevét mindenkor tisztelettel, hálás ragaszkodással köszöntheti Székesfehérvár. Megyei ember volt, de Székesfehérvárra árasztotta lelkesedésének tüzét, és 1813-ban meg 1818-tól 1825-ig olyan nemes munkát végzett, amely maradandó gyümölcsöt hozott. Nagyon is rászolgált azokra a sorokra, amelyeket halála után írt a Játékszíni Koszorú: „Ezen nemes lelkű, igaz magyar hazafiban kezdett báró Wesselényi Miklós halála után a nemzeti játékszín csillaga ismét feltetőzeni." Kolosváry Pál működését, magyar szívből lelkesített munkáját megtaláljuk könyvünk lapjain, hiszen nincs oly év 1818-tól 1825-ig, ahol róla nem szólanának a levéltár megfakult írásai és az egykorú följegyzések, amelyek tanulmányunkhoz az adatokat szolgáltatták. Sajnos, ma már nevét is alig ismerik nálunk, de hát ez a sors minden kimagasló egyéniségre várakozik halál után. Pedig életében nagyon megbecsülte az egész ország a mi Kolosváry Pálunkat, a mi színészetünk Maecénását, és a pesti szerepléskor még versben is ünnepelték őt. A verset Nagy Ignác gyűjteményéből kaptam. 1822-ből való, címe: „Thália éneke. Tekintetes és Nemes Vitézlő Kolosváry Pál úrnak, a magyar játékszín és a nemzeti nyelv legbuzgóbb gyámolának." Kolosváry Pál 1828-ban halt meg, és a Hosszútemetőben alussza síri álmát. A vörös márványból készült csonka obeliszk három lapján még most is ki lehet betűzni a következő vésést. Az egyik oldalon: „Itt nyugszik, kit a dicső nemzet tisztelt jó, s nagy hazafinak, fényes kort ada néki és jó