Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

mával Kisfaludy Károly Kérők című darabját adta elő, vacsora közben oly remekül fütyült, hogy Kisfaludy Károly éppen az ő számára írta három nap alatt a darabot, melynek címe: Gyilkos, vagy mikor pattant, nem hittem volna. Megjegyzem, hogy a darabban, bár erre külön utasítás ma már nincsen, Szilágyi fütyülése annyira elragadta a közönséget, hogy a darabot több napon át ismételték, és mindenkor ráírták a szín lapra: ma fütty lesz, a publikum pedig csak úgy özönlött a színházba. Említendő még Komlóssy Ferenc, ki egyike volt a legjelesebb színészeknek, és később mint igazgató, az ország különböző részén megfordult. Komlóssy a drámaírással is foglalkozott, és egy 1834-ben kiadott jegyzék szerint eredeti és fordított darabjainak száma 32 volt. Ezek közül István király koporsója 1823-ban és a Siklósi borzasztó két éjszaka 1827-ben nálunk jelent meg Számmer Pál betűivel. Nagy Pista, a vándorszínészek tipikus alakja, kit Déryné bohókás néven említ állandóan Naplójában, szintén kiváló tag gyanánt említendő. A debreceni kollégiumban Csokonainak és Udvarhelyi Miklósnak - szintén híres színésznek - volt iskolatársa, és hosszas vándorlás után megyénk társulatához szegődött. Viszontagságteljes életének és igazán különös modorának leírását Vas Gereben adja a Nemzet napszámosaiban. Nevezetes volt arról, hogy éjjel állandóan a színpadi koporsóban aludt, az emberektől nem kért semmit, tűrt, szenvedett, fázott és éhezett, magaviselete pedig a színpadon és az életben is bohó ötletekkel nyilatkozott. Városunkban halt el, és - tudomásom szerint - a Csutora temetőben van eltemetve. Sírja fölé Fekete János akart közadakozásból sírkövet emelni, de a halál meggátolta szándékát. A székesfehérvári színészet történetével kapcsolatban egy fordított darabról is kell szólanunk, mert ez a darab székesfehérvári ember munkája volt, és igazán költői szárnyalással ültette magyar nyelvre a híres német költőnek színművét. A Nemzeti Múzeum gyűjteményéből ismerem a 120 lapos kis könyvet, amelynek címe: Sappho. Szomorújáték öt felvonásban. Irta: Grillparzer Ferenc, fordította inántsi Pap Gábor Székesfehérvárott.

40 Ez a Pap Gábor esküdt, alügyész, majd szolgabíró volt Fejér vármegyénél, és ritka költői lélek lakott benne. Jellemző, hogy a híres Sapphot 1818-ban adták a bécsi színpadon először, és 1819. november 22-én már a székesfehérvári színészek is játszották, mégpedig olyan költői fordításban, mely messze túlszárnyalja a későbbi időkben eszközölt átültetést. Pap Gábor érdemét eddig senki sem méltányolta, csak 1890-ben írt róla nagyobb tanulmányt Bayer József. Fejtegetésében ezt olvassuk egyik helyen: „Pap Gábor Sappho fordítása nemcsak mint szerencsés kezdeményezés érdemel az eddiginél nagyobb méltánylást, de főképpen