Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

1.0/ Pulyka, borjú, 25 krajcár 11/ Sülthal, akármely nemű, 12 krajcár 12/ Ha egy társaságban négyen vagy többen esznek, mindegy személy három első ételért fizet 12 krajcárt 13/ Ha ezek a három első ételen kívül petsenyét is kérnének, minden személy a négy tál ételért fizet 18 krajcárt 14/ Ha pedig hal ételt esznek, mindenik fizet 36 krajcárt. Ezen az áron mindenkor tartozik a vendégfogadós a petsenye mellé salátát is adni, melyért külön fizetés nem jár. A kenyeret és a zsemlét azon áron köteles adni, melyen a péktül veszi. Csak a tokaji, ménesi és külföldi bort szabad bizonyos mérték nélkül árulni, minden más bor az igazságos itce és mésszel szerint mérettessék. Ha ezen mértékben csalárdság fog tapasztaltatni, az üvegeknek konfiscálása mellett elmellőzhetetlen büntetésétől tarthat a korcsmáros." Ez a vendéglői ellátás szigorú ellenőrzés alatt állt, hiszen egy más helyütt például azt olvashatjuk ugyancsak az árszabásban: „Ha a vendégfogadós ezen árszabály szerint ugyan, de szántszándékkal való rossz főztet, vagy a szokás szerint adatott portióknál sokkal kisebbet akarna szolgálni, és így ezen felsőbb rendelésnek megjátszodtatásán igyekezne, ezért is, ha föladatik, annyiszor, amennyiszer, a 12 forint büntetést el nem kerülheti." Itt említem meg azt is, hogy a borbély díja 3 krajcár volt.

20 Ebben az időben az ünnepségek, menyegzők, dáridók igazán nagyarányúak voltak egész Magyarországon. Sok érdekes adatot ismerek. Székesfehérvárról én is szolgálhatok egy jellemző, ámbár kissé komikusnak látszó esettel. 1813. február 14-én Ferenc császár születésnapját ünnepelték városunkban. Az istentisztelet, a polgári és katonai hatóságok megjelenése, a város fellobogózása csak olyan volt, mint a mai viszonyok között. A díszebéd ellenben nagy arányokkal érvényesült. Püspökünk akkor éppen nem volt, és Nagy Pál viselte a vikárius tisztségét. A díszebéd igen hosszúra nyúlott, sőt az egykorú újságban ezt a szokatlan dolgot olvashatjuk: „Délután öt óra tájban a többször említett Nagy Pál vikárius úrnál az uraságok és dámák megjelentek, és kilencedfél óráig magukat vígan mulatták, ezután a nagy vacsora kezdődött, melynek vége lévén, tizenegyed fél órakor a drága és válogatott uraság nyugalomra visszatért." 1814-ben járt nálunk Horvát István királyi táblai titkár is, hogy e város megmaradt régi emlékeit a Nemzeti Múzeumba vigye. A jegyzőkönyv szerint „a Püspökmajor udvarán lévő követ és azt az ezüst szob-