Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK

tott papírlap, mely angol nyelven Lórodinak sajátkezű írása, és még abból az időből származik, midőn ő Konstantinápolyból Bagdad felé indult. A papírlap négy oldalán Nurin beynek török pecsétje látható, szövege pedig így hangzik: „E láda, mely némi aranyat, váltókat és végrendeletemet tartalmazza, akkor nyitandó fel, ha meghalok. Kulcsa dr. Ali Bí>ynél (dr. Regelsperg) van, aki O Fenségének, Omer pasa generaliszszimusznak az orvosa Konstantinápolyban. O mindent fog tudni, ami a készpénzből, váltókból és apró tárgyakból álló csekély vagyonomra vonatkozik. Konstantinápoly, 1857. október 12. Lórodi Eduárd, Nuriti bey vezérkari alezredes. " Lórodi Eduárd haláláról hűséges bizalmasa. Szemere Bertalati is megemlékezik naplójában, és 1858. április hóról a következőket olvassuk: „Lórodi, egykori miniszteri tanácsosom Omer pasa mellett segéd volt, mint alezredes, Nurin Bey név alatt. Vele Aleppóba utazván, az arabok megtámadták, s hat golyó találván, meghalt. A száműzöttek ellen van a fátum is, mennyi elhalt egymásután: Bem, Beöthy, Batthyány, Kemény, Lukács, Tölgyesi. Sajnálom Lórodit...!" Amidőn pedig 1858. november 20-án Mészáros Lázár nekrológját írta meg a francia La Presseben, a többi között ezeket mondja: „A magyar emigráció, bár számra csekély, már sok tagját vesztette el. A lovagias gróf Batthyány Kázmér Párizsban halt meg, Bem tábornok, küzdelmünk hőse, Aleppóban, Beöthy Ödön, a nagy szónok Hamburgban, a vitéz báró Kemény Farkas Londonban, a bátor Prágay Kubában lövetett agyon, és a derék Lórodi Ázsia sivatagján veszett el. Egyszóval, alig van a világnak olyan zuga, hol egykét barátot ne kellene siratnunk." Lórodi Eischl Eduárd nagy műveltségű, derék magyar ember volt, akit sorsa idegenbe vitt, és aki saját erejéből tanulta meg a török, angol és francia nyelvet, hogy azután különböző viszonyok között becsületesen keresse meg a száműzetés kenyerét. És ami nagyon jellemző zsenialitására, előzőleg sohasem foglalkozott hadi tudományokkal, hiszen jogász, főjegyző, országgyűlési követ, majd titkár és miniszteri tanácsos volt; csupán vándorlása alatt, végtelenül kitartó szorgalommal sajátított el annyit a hadi tudományokból, hogy e részben is megállotta helyét, sőt magas katonai rangra emelkedett Törökország szolgálatában. Tollal kezdte életét, karddal végezte! Ázsia sivatagján jeltelen sírja egy kiváló, sokat küzdött élet kialvását hirdeti, amely élet Székesfehérváré, a hazáé, az emigrációé. Ez az élet becsülést szerzett önmagának, kegyeletes