Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

FÜGGELÉK

2. EISCHL JANOS (EDUARD), AZ 1848-1849. EVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC LÁNGLELKŰ APOSTOLA LÓRODI EDUÁRD, ALIAS: NURIN BÉG Eischl János, illetőleg Lóródi Eduárd Reé Istvánnak anyai ágon nagybátyja volt. A család Ausztriából került hozzánk. Atyja, Eischl Ferdinánd vendéglősként kapta meg Székesfehérvárott a polgárjogot 1809-ben, és a városi jegyzőkönyv azt említi róla, hogy „Capuo arrendatitius ex Austritte oppido Virtau", (vagyis Ausztria Virtau városából származott korcsmabérlő volt.) Székesfehérváron a felsővárosi Csillag vendéglő helyén nyitotta meg üzletét, majd a Hároni Szerecseuhez, utóbb a Fehér Kereszthez címzett szállodában évtizedeken keresztül a városi és a megyei intelligenciának nyújtott kellemes szórakozást helyiségében. Ez a kettős nevű szálloda a színház mögött a mai Berger vendéglő volt, amelynek falai közt élte gyermek-, majd serdülőkorát Eischl János. Bécsben jogot végzett, majd Székesfehérvár szolgálatába állott; 1839-ben első aljegyző, 1842-ben főjegyző volt a városnál. 1843-ban Say Istvánnal együtt a pozsonyi országgyűlésre küldöttek követnek, miként ezt a megfelelő helyen már elmondottuk. A szabadságharc hazafias szellemének legbuzgóbb ápolója, igazán éltető eleme volt, és ha figyelemmel olvassuk Székesfehérvár ezen korszakának történetét, meggyőződünk róla, hogy Eischl János mindenkor az események középpontjában állott; a szabadságharc idején ereje, lelkesítő támasza volt városunknak, a megpróbáltatás napjaiban pedig saját lelkének, saját hazafiságának tüzével újabb erőt tudott önteni a már-már csüggedő polgárokba. Eischl János Eduárd családi életének történetéből megemlítésre méltó, hogy Vörös Zsófiával kötött házasságából két fia született: a klaszszikus nevű Scipio és Dimedes, akik mindketten fiatalon végezték életüket, neje pedig a belvárosi plébánia anyakönyve szerint első halottja volt annak a kolerajárványnak, amely 1848-ban ezen plébánia területén 93 embert döntött a sírba. 1849-ben jutott életének fordulópontjához. Szemére Bertalan - akihez a pozsonyi országgyűlés óta benső barátság csatolta - maga mellé vette őt miniszteri tanácsosnak, és ez a bizalom a szabadságharc adminisztratív ügyeiben tevékeny szerepet nyitott számára. Levelét, amelyben búcsút vesz Székesfehérvártól, az 1849. év május havának történeténél közöl-