Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
FÜGGELÉK
„Hogy a Székesfehérvárott az 1848-ik évi december 11-től fogva azon hó 16-ig a püspöki lak szomszédságában levő artézi kút mellett kiásott 2 márvány és 1, több darab puha fehér kövekből álló koporsókat, az egyik koporsóban talált elavult fekete, 4 kis keresztekkel ellátott érc koronát, 2 sarkantyút, 1 buzogányt, 1 keresztet, 1 karperecet, 1 mellcsillagot, 1 rövid kardot és 1 vörös köves arany gyűrűt, úgy négy emberi csontvázakat a Nemzeti Múzeum számára Pestre szállítás végett valósággal által vettem légyen, megismerem. Kelt Székesfehérvárott, 1848. évi december 17-én. Érdi János múzeum őr/' * Lássuk most már, kik voltak ezen királyi sírok rég elporlott lakói. Pauer János már a sírfelbontás alkalmával konstatálta, hogy III. Bélának és nejének, Antiochiai Annának csontjai kerültek napfényre. Az ásatások vezetésével megbízott Érdi János később szintén ezen meggyőződéshez csatlakozott, és ezt a kettős állítást ma már a magyar történelem is helyesnek ismeri. A harmadik sírban talált csontváz valószínűleg III. Béla egyik fiáé lehetett. Minthogy fiai közül Imréi és Endréi mint megkoronázott magyar királyokat Eger, illetőleg Egres templomában temették el, a nálunk talált csontvázban a másik két fiú egyikét, Salamoni vagy Istvánt gondolhatjuk. Az áldott állapotban meghalt női csontváz talán III. Bélának azon leánya volt, akinek nevét nem tudjuk, de akiről bizonyos, hogy Magyarországon kötött házasságot. Ásatásaink ismertetéséből láthatjuk, hogy régi dicsőségünknek, letűnt nagyságunknak nem megvetendő emlékei kerültek elő a föld gyomrából 1848-ban. Ez a régi fény bírhatta reá hatóságunkat, hogy közvetlenül az ásatások után, december 14-én ilyen határozatot hozott: „Annak maradandó emlékéül, hogy a magyar királyok e városban hol temetkeztek, a sírok helye díszes oszloppal fog megjeleltetni, s azon a sírok feltalálási ideje a késő maradék számára is fel fog jegyeztetni/' Igazán sajnálhatjuk, hogy ez a szép és a múlt szeretetéről tanúskodó határozat sohasem vált valóvá. A királyi csontok és az ereklyék további sorsa nem függ össze Székesfehérvár történetével, hiszen Érdi János magával vitte azokat, nekünk csak az emlék maradt, amely apáról fiúra szállva, múltunk nagyságáról regél. Annyit azonban mégis meg kell említenem, hogy ásatásunk eredményét 1862-ig a Nemzeti Múzeum őrizte, ezen évben pedig a csontokat a budavári koronázó templom kriptájába temették. 1883-ban, midőn a
