Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849

így elhagyatott szerencsétlen helyzetemben pusztán csak gyermekeimmel minden kereset nélkül árván hagyatva, még a hadisarc fizetésből is 20 ezüst forint és 24 krajcár rovatott, melynek kielégítésére magamat képtennek s lehetetlennek érzem; ennélfogva esedezem legmélyebb alázattal a T. Tanács kegyességéhez, méltóztassék jelen szomorú helyzetemet tekintetbe venni s ezen reám rovott sarcfizetést tőlem elvenni s atyám javaira ruházni és abból kielégíteni. Mely alázatteljes kérésemet ismételve, hódoló mély tisztelettel vagyok a T. Tanácsnak Székesfejérvárott, 1849. September 19-én, legalázatosabb szerencsétlen szolgálója: Hübner András özvegye, szül. Asclmer Johanna. " A folyamodás természetesen eredménytelen maradt, Hübner Andrásnénak fizetnie kellett a hadisarcot. Maga Székesfehérvár sem hitte, hogy a népfölkelésért ilyen súlyos anyagi büntetés nehezedjék polgáraira. A tanács jóérzelmű emberekből állott, kik az augusztus 10-én történt eseményeket meggondolatlanságnak és könnyelműségnek tekintették. Héringh Ignác, Marich Dávid, maga gróf Falkenhayn is megígérték közbenjárásukat, hogy a sarcot elengedjék. Kempenhez, sőt magához Haynauhoz akart a hatóság küldöttségbe menni, azonban Héringh - úgy látszik - felsőbb utasításra a kérő levél elküldését tanácsolta. Ez az írás igen hosszú és alázatos hangú. Túl lojális hangja Hamvassyí teszi meg bűnbaknak az augusztus 10-én történt eseményekért, és nagy merészséggel akarja halomra dönteni Székesfehérvárnak az egész szabadságharc alatt tanúsított hazafias érzületét, midőn a Kernpen által fölhozott vádpontokra megfelel, és záradékul ezt mondja: „Székesfehérvár városának népe nem önnön elszántságokból és az alkalmat keresve, hanem a gonosz lelkű csábítók ámítgatásaitól elkábíttatva, vonzattak azon tények elkövetésére, melyek nékie vétségül felszámítva vágynak." Érdekes a jelentésnek azon része, amely a városnak mint erkölcsi testületnek szegénységét,a viharos időkben majdnem teljes anyagi tönkrejutását hozza fel. Ez a fejezet historikus eseményekre is kiterjeszkedik, ezért ideiktatom: „1. Az 1848-ik évi adóból, ide értvén a restanciákat, hátramaradásban van az adózó nép 40 ezer pengő-forinttal. Egy évi adó 13 ezer pengő-forintot tevén, a többi képezi a házi adót, mi oda mutat, hogy a városnak jövedelmei csekélyek levén, a házi adót adóztatás útján kell beszerezni.