Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ESEMÉNYEI SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1848-1849

sítanám, és ennek következtében a tanácsnak kötelességszülte készségétől nehéz feladatomnak e városban megoldását leginkább reményleném, kötelességemmé teszik a körülmények komolyan kinyilatkoztatni, hogy rendeletemnek pontos és haladéktalan teljesítésére számolok, meg lévén győződve, hogy az ellenkezőnek tapasztalása sohasem fog oly eljárásra kényszeríteni, melyet az engedetlenek, vagy ami a jelen körülményekben evvel egyértelmű, a felségsértők irányában követni minden esetre hivatva vagyok. Mindenesetre pedig szükségesnek tartom kinyilatkoztatni, hogy azon nem várt esetben, ha valaki a városi tisztviselő urak közül hivatalos helyét odahagyná, azt mint felségsértőt tekinteni lennék kénytelen. Pesten, január 18-án 1849. évben, Gyulai Gaál alezredes mint Fejér vármegye és Fejérvár városa ideiglenes királyi biztosa/'

8 Ilyen kettős beköszöntő után érkezett meg a zsarnok, aki hónapokon keresztül a katonai hatalom szolgálatában és annak kívánsága szerint irányította városunk közügyeit, lakosainak társadalmi és politikai életét. Intoleráns - minden hazafias érzületet kiölni akaró - gondolkodásmódját leginkább jellemzi az a leírás, melyet Boross Mihály ad Élményeiben az első találkozás benyomásairól. Ez a rész annyira érdekes a könyvben, hogy teljes szöveggel ideiktatom: „A főispáni kisteremben találkoztam egy megtermett testű, barna, gőgös magatartású emberrel. Gondoltam, hogy a császári biztos, mert előttem ismeretlen itt a főispáni szálláson. - Én Boross Mihály vagyok, méltóztatott hívni biztos úr - mondám közelebb lépve, mert azt hittem, hogy mint jegyzővel akar rendelkezni. - Nem egyik vagy másik Kossuth-kutyával beszélsz. Az én címem: nagyságos, s azt követelem különb embertől is - förmedt rám. -Tudod-e, miért rendeltelek ide? - Nem tudom, míg meg nem mondja, nagyságos császári kormánybiztos úr! - Gazemberek! Hová vittétek azzal a gaz lázítóval e szegény hazát, hanem majd nyakatokra hágok én! - Ezt már nem úgy mondotta, hanem ordította, mint a fenevad, és orron vágott jobb keze mutatóujjával, majd a ballal, megint a jobbal, újra a ballal, és így néhány percig szitált az orromon. Hasztalan retiráltam, ő nagysága nyomon kísért. - Ülj le az asztalhoz, s írd azt, amit mondok! - Szeretném tudni előbb, hogy mit írok. - Ha akarod tudni, hát megmondom! Egy nyilatkozatot fogsz ma-