Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

VIII. A 18. század utolsó évtizede Székesfehérvárott 1790-1800

beteljesítése a hiányosság az ezen városban találandó és contributioból kihagyott incolákra a mostani esztendőben repartiáltassék. A város tehát azt hitte, hogy egy katonával és 2000 forinttal eleget tesz inszurrekciós kötelességének, azonban csalódott, mert a reá jutó 30 katonát bizony ki kellett állítania. Ezt a 30 katonát most is, mint Mária Terézia idejében, a vármegye inszurgensei közé osztották, akiknek kapitánya Perényi Imre volt, az ezredesi tisztséggel pedig báró Luzsénszky Józsefet bízták meg. Az egyesített vármegyei és városi inszurrekció Székesfehérvárott tartotta gyakorlatait, habár időnként messze vidékre is elköltözött. Igazolja ezt az a két levél, mely a vármegye iratai között található. Az egyikben

14 Vépről írja báró Luzsénszky József, hogy a fölszerelési tárgyak már megérkeztek, de megemlíti, hogy 24 katona beteg. A másik levélben

15 viszont arról tesz említést, hogy az inszurgens sereg egy része Devecserben, Vásárhelyen és Kolotáron fogja tartani téli szállását, egyúttal intézkedést kér, hogy tűzifát kapjanak. A nemesi fölkelőkkel, míg városunkban tartózkodtak, igen sok baja volt Székesfehérvár lakosságának. A bekvártélyozott katona bizony akkor is hozzányúlt a szénához, szalmához, vitt a gazdától egyebet is, akinek élete tehát nem volt valami irigylendő. A sok lopás, verekedés, kihágás végül arra bírta a tanácsot, hogy a nemesi fölkelők elhelyezését kérje Manch Tamás alispántól. Igen érdekes és sok tekintetben jellemző a magyar nyelvű panaszlevél,

16 amely Braun József kapitány és Liptay János írnok által fölvett jegyzőkönyv alakjában sorolja föl a katonák kihágásait. Özvegy Ruskáné, Szelke Kristóf, Molnár József, Klein Lőrinc, özvegy Borsné, Harpf István, Kisling Márton, Tax Józsefné, Rákos György, Heller Fülöp, Polczer Mátyás, Horváth Ferenc, özvegy Starczerné, Őz Teréz, Lies Mihály, Jeske György, Hochfeiner Antal, Stigler János, Hammer Borbála, Knitlhoffer János és Szabó János a panaszosok, de ott vannak a piaci kofák is, kiktől „a kenyeret, gyümölcsöt és más egyebeket átaljában lopják, erővel is elveszik." A sok panasz között talán érdekes, hogy Hammer Borbálának letiporták kerti veteményeit, és „midőn ezekért szót tett volna, az istállóbul kitaszigálták és megragadván, mint az kutyát az ágyban belé vágták." Szegény Hammer Borbála nem tudott olyan elégtételt venni, mint Ruskáné, egy csizmadia özvegye, akinek sátorából csizmát lopott egy katona, és „köpönyegje alá vévén, sebes lépésekkel az Barátok portája felé folytatta útját, de az nevezett asszony utána eredvén, amidőn elérte volna, az csizmát köpönyegje alul tőle elvevén, jól a fejéhez verte."