Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

VIII. A 18. század utolsó évtizede Székesfehérvárott 1790-1800

VIII. A 18. SZÁZAD UTOLSÓ ÉVTIZEDE SZÉKESFEHÉRVÁROTT 1790-1800 Egyik jeles történetírónk találóan jellemzi a kort, amely József császár halálával kezdődött Magyarországon. „Olyanná lett az ország, mint az árvíz, mely midőn a gátakat elszaggatta, mindenfelé kicsap nagy rohanással, és ami eleibe akad, elragadja." Az elnyomott magyar szellem egyszerre követelt mindent, aminek eddig hiányával volt, és a lelkesedés mámorával, hazafias felbuzdulásával ki is vívta régi jogait. A magyar szív vágyainak, megérett aspirációinak bevezetője az a diadalút volt, mely a szent korona kíséretébe szegődött, Bécstől Budáig. A király és a nemzet házasságának jegygyűrűjét határtalan lelkesedés fogadta, és - miként Kazinczy írásaiban olvassuk - „Bandériumok kelének össze minden vármegyében, s egyike jött - őrzeni a nemzet kincsét, vagy inkább csak tisztelkedni körüle, másika ment, elvégezvén a szolgálattételt." Ebből a tisztelgő őrségből Székesfehérvár Fejér vármegyével együttesen vette ki részét. 1790. március 3-án báró Perényi Imre kapitány vezetésével indult meg a küldöttség, hogy a szent koronát őrizze útjában. A kivonulást nem csekélyebb egyéniség énekelte meg, mint Virág Benedek. A hazafias erőtől izzó, lelkes és lelkesítő vers legjellemzőbb sorai így szólnak: Tudom már, mit jelent rég nemes ruhátok, Kalpagtok övetek, szép sárga csizmátok! Tudom, hová mentek magyar zászlótokkal, Perényi Imrével, főkapitánytokkal! Nemes hazafiak! Áldom szíveteket, Mily régen óhajtlak én is titeket! Ti élesztitek fel bágyadt ujjaimat, Hogy vígan pengessék szomorú lantomat, Ma, midőn hazátok anyai szavára Meghatódva mentek szent szolgalatjára. Eljött már az óra, hát csak induljatok,