Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
V. Székesfehérvár és III. Károly 1711-1740
kelljen a lakosoknak a beszállásolás terhét viselniök, a katonaság tartsa tiszteletben a város régi kiváltságait, jó viszonyban legyen a lakosokkal, a kaszárnya fölszerelésére pedig vigyázzon. Úgy látszik, nagyon is szükséges volt ez az óvatos kikötés, mert a katonai brutalitások bizony mindennaposak voltak, és még 1729-ben is előfordulnak. 11 Itt említem meg azt a hosszú perpatvart, mely az új városháza építése után kezdődött 1731-ben, és tartott 1735-ig. A város főjegyzője, Fribeisz Adám erőszakos, a közönséggel durván bánó, a városbírót és a hatóságot semmibe sem vevő egyéniség volt, kinek viselt dolgairól az 1731ik év jegyzőkönyvei 12 elég részletesen szólnak. A viszálykodás kiinduló pontja az volt, hogy Fribeisz Adám nem ismerte el a városbírót fölöttes hatóságnak, hanem azt hangoztatta, hogy őt a királyi biztos tette meg főjegyzőnek, tehát ő az, aki neki parancsol. Egy alkalommal a levéltár kulcsaira volt szükség, de a városbíró semmiképp sem tudta megkapni a főjegyzőtől a kulcsokat. A városbíró a tanács gyűlése elé vitte a dolgot, elégtételt kívánt megsértett hivatali tekintélyéért, ámde a főjegyző az egész közönség jelenlétében súlyos vádakkal illette a főbírót. Elmondotta, hogy a városbíró a vármegyei hatóság alá akarja helyeztetni a szabad királyi várost, csalónak, sikkasztónak nevezte őt, aki 3000 forint kárt okozott volna a városnak, és tisztségét nem bizalomból, hanem vesztegetés útján nyerte el, sőt - miként a jegyzőkönyv sorai mondják - „egy nyúlért igazságot tett." A tanács úgy határozott, hogy Fribeisz főjegyzőt felfüggeszti állásától, és a végleges elcsapásra vonatkozólag a királyi kamara intézkedését kikéri. Úgy látszik, a főjegyző mégis meggondolta a dolog komolyabb következményeit, és március 3-án bocsánatot kért Nagy János főbírótól. így az ügy - miként a jegyzőkönyv mondja - „in perpetum et irrevocabiliter cassiert." A viszálykodás azonban 1735-ben új erővel tört ki. Fribeisz a régi irányban haladt, nem törődött a város ügyeivel, és állandóan hadilábon állott az egész magistrátussal, meg ennek fejével, a főbíróval. Ezt a tisztséget ekkor már Schlosser János Adám viselte. Egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy nem segítené elő a város ügyeit még akkor sem, ha végső romlás várna Székesfehérvárra. A polgárság végre megelégelte a sok viszálykodást: a magyar és a német purgerek külön-külön kérvénnyel fordultak a tanácshoz. Mindkét kérvény tartalma ugyanaz; a magyar szöveget 57, a németet pedig 49 polgár írta alá, közösen kérvén Fribeisz Adám elbocsátását. 13 Nagyon jellemző ez a folyamodvány, épp ezért érdekességénél fogva a levelek szövegét ide iktatom:
