Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

IV. A Rákóczi kor eseményei Székesfehérvárott 1703-1711

zabot, kölest, szénát, sót és húst adott saját erejéből az említett város, nemkülönben saját költségén őröltetett a császári éléstár javára a vízi és kézi malmokon nagy mennyiségű búzát; mindezeknél fogva önmaga is végső szükségben és kimerült álapotban lévén, állandóan teljesített hűsége szolgálatai folytán a legnagyobb gyámolítást és különös segítést érdemli meg. Ennek nagyobb hiteléül ezen levelemet szokásos pecsétemmel megerősítettem és aláírtam. Kelt Székesfehérvár, január 20-án, 1710. Weinbruch Gugkel György Pongrác, ezredes és parancsnok." Nem hiszem, hogy a hatóság elérte volna kérő céljait evvel a két bizonyítvánnyal. A levéltári adatok mit sem említenek az eredményről. Közben múlt az idő, és eljött az a nap, amelyről Székesfehérvár költője

71 írta 1903. május 13-án, Székesfehérvár Rákóczi ünnepén: „Virágbontó május enyhe napsugara Halotti fényt ont a majtényi rónára. Elhallgat a madár, még szellő se lebben, Kuruc zászló leng a sűrű gyászmenetben. Fölsirámlik lassan, mélán, kesergően, Mint a síró szellő kinn a temetőben, A holtat sirató rézdob, tárogató. Tompán, mint a haló utolsó hörgése, Hallatszik Rákóczi buzgó "könyörgése" Tizenkétezernek remegő ajkáról... S a majtényi mező sóhajokban lengő, Tavaszi illatos, könnyektől harmatos Minden kis virága Megérzi, megtudja, szomorún suttogja, Hogy most száll a sírba a kuruc világa, A kuruc világgal a hon szabadsága!" 1711. május 1-én volt a majtényi fegyverletétel és a zsarnoki hatalom, amely már a megelőző évben is tüzzel-vassal irtotta a szegény kurucot, még inkább éreztette könyörtelen kezét. Állításom igazolására két levelet említek, melyek 1709- és 1710-ből adnak hírt: 1709. szeptember havában írta Heister azt a rendeletet,

72 amely az emberi érzés hiányáról tanúskodik. A Győrből kelt rendelet elmondja, hogy a lázadókat és a rablókat - miként a kurucokat nevezi - már az egész Dunántúlról kiűzték, csakis gróf Esterházy Antal, Kisfaludy Török