Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

X. A 18. századi épületek, templomok és a város művészeti emlékei

mich Joan. Mich. Khol und Littmann. '' (Magyarul: Szent Imre magyar herceg tiszteletére felajánlott a székesfehérvári székesegyház káptalanja 1772-ben, Wlasits József őrkanonok és dunamelléki Szent Jakabról címzett apát korában. Öntött Khol János Mihály és Littmann.) Megemlítem, hogy ez a Wlasits József az eltörölt jezsuita rendből került Pécs egyházmegyei papnak, és innen lett székesfehérvári kanonok. 1802-ben halt meg. A canonica visitatioban említett harang később újraöntés által módosult, és ekkor lett ez a felírás: „Deo O. M. Georgius Lector Can. Alba Reg. Refudit Alexander Gloger Veszpremiensis 1885." (Magyarul: A hatalmas Istennek György székesfehérvári olvasókanonok. Újraöntötte Gloger Sándor Veszprémben 1855.) Ez a György kanonok Maurer György volt, akit 1846-tól 1858-ig találunk a káptalan tagjai között. A harmadik harangról ezt jegyezte föl a canonica visitatio: „Casparus Wolff goss mich in Pressburg Anno 1689. Reverendissimus Dominus Andreas Matussek Praepos. S. Adalbert! de Jaurino, Custos Alb." (Magyarul: Wolff Gáspár öntött engem Pozsonyban 1689-ben. Nagyságos Matussek András úr, győri szent Adalbertról címzett prépost, székesfehérvári őrkanonok.) Ez a Matussek András mindjárt a törökvilág után öntetté tehát a harangot, amely 1827-ig maradt eredeti alakjában. Ekkor új fölírás került reá, és ez a következő: „Fr. Spetykó Cath. Eccl. Alba Reg. Custos Can. Anno 1827. Sede Eppali vacante in honorem. S. Emerici. Johann Schick Stuhlweissenburg." (Magyarul: Spetykó Ferenc, a székesfehérvári székesegyház őrkanonokja 1827-ben a püspöki szék üresedésekor, Szent Imre tiszteletére. Schick János Székesfehérvár.) Ez a felírás arról tett tanúságot, hogy a nálunk már kihalt iparágnak, a harangöntésnek is volt művelője városunkban. Az adományozó, Spetykó Ferenc 1757-ben Gyöngyösön született, és 1820-tól 1831-ig töltötte be a kanonoki állást. A negyedik harangról ezt olvassuk a canonica visitatioban: „Soli Deo Laus Honor et Gloria! Franciscus Mittner fudit Anno 1823." (Magyarul: Egyedül Istennek dicséret, hódolás és dicsőség. Öntött Miltner Ferenc 1823-ban.) Ez a harang ma is szól, eredeti alakja nem maradt meg. 1863-ban újraöntötték, ekkor lett belőle a mostani nagy harang, amelynek mélabús hangját mindnyájan ismerjük. A felírás ezt mondja: „Soli Deo Laus Honor et Gloria 1823 Per Franciscum Mittner. Pio Nono Pontifice M. Emerico Episcopo Alberegalensi 1863 Ecclesiae Albarega lensis sumptibus." (Magyarul: Egyedül Istennek dicséret, hódolás és dicsőség. 1823-ban Miltner Ferenc által. IX. Pius pápa és Imre székesfehérvári püspök idejében 1863-ban a székesfehérvári székesegyház költségén.)