Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

I. Küzdelem Székesfehérvár város régi jogaiért 1688-1703

adatai szerint Gerencsér János'23 forintot, Csizmadia György13 forint 30 krajcárt, Lakatgyártó Miklós 20 forint 10 krajcárt, Varga Ambrus 13 forint 50 krajcárt és Szőnyi csizmadia 18 forint 10 krajcárt gyűjtöttek a lakosoktól; a tanács pedig Albert Benedeket, Hegh Gáspárt, Ajtai Sámuelt küldötte a bécsi kamarához képviseletben. Jellemző, hogy még közbenjárásra is szükség volt, mely a város érdekeit ott előmozdította. Ez az ágens Bécsben lakott, a jegyzőkönyv Laczkó Jánosnak nevezi, jutalma pedig évi 100 forint. A városi hatóság idegen hajlékban tartotta ekkoriban gyűléseit, bútorokban és fölszerelésben szegény lehetett. A hiányt úgy pótolták, ahogy az módjukban állott. 1690. július 10-én a Budai kamara rendeletéből Stottinger Péter asztalost kihágásért megbüntették: az ítélet úgy szólt, hogy a tanács részére egy asztalt, két gyertyatartót, két bőrszéket tartozik készíteni. A fogyasztási adók bérletéről 1691. július l-jén találjuk azt az első adatot, amely szerint a város évi 200 forinton váltotta meg a fogyasztási adót a kamarától. A város malomnak való területet kapott a kamarától, mégpedig a Keresztesi út szomszédságában. Érdekes világot vet végül a mezőgazdasági munkabérekre az a határozat, amelyet 1693. július 4-i keltezéssel találunk a jegyzőkönyvben. A tanács úgy rendelkezik a részes aratókról, hogy a székesfehérvári munkást a nyolcadik, az idegent a kilencedik illeti meg, a zab aratásáért viszont a hetedik és a nyolcadik rész esedékes. A pénzes aratók nem kaphatnak többet napi 12 dénárnál, a kötözők pedig 15 dénárnál.