Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
22. Végleges felszabadulás 1688
A felszabadító hadsereg május 9-én kezdte körülzárni a várost, miután hivatalos úton meggyőződött arról, hogy a török alig képes megtartani a várost, mert az élelmicikkek és a lőszer is nagyon fogyatékos. A biztos meggyőződést az okozta, hogy Achmet, székesfehérvári parancsnok két törököt levéllel küldött a belgrádi pasához. Levelében elpanaszolta a szomorú sorsot, amely gyors segítséggel enyhíthető. A két törököt üldözőbe vették a keresztények, majd Valkóvárnál elfogták őket. A náluk lévő két levél - melyet hamarosan Bécsbe küldöttek - világossá tevé, hogy a végső szükséggel sújtott törököt most már ki lehet úzni a városból, ha a támadás gyors, a kiéheztetés könyörtelen lesz. Az egyik levél magyar nyelven a következőképp hangzik: „Legboldogabb Atyánk! Ha az ország ezen végeiről kíván muzulmán harcosokat, ezt a legfenségesebb Istenre és Excellenciád kegyelmére kell bízni, minthogy elfogyott minden régi és új eleségünk. Van még egy kevés köles, mely immár romlásnak indult, és semmi mást nem oszthattunk ki a katonák között. A mai napig egy árva szem sem található másból, miért is kimondhatatlan és rettenetes állapotba jutottunk. Fellázadt a szomszéd falvak népe is, mely eddig meghúzta magát. Az aratás idején ránk ütött a tábor, azaz a magyar sereg, s felpörkölte minden vetésünket, s még az ősszel elfoglalá szomszéd erődeinket, Palotát, Csókakő várát és Battyánt úgy, hogy mindmáig nem mertünk a kapukon kívül mutatkozni. Nyomorultan négy fal közé vagyunk zárva. Megvallva az igazat, akkora nyomorban vagyunk, hogy alighanem azért hagyott el hirtelen s ment keresztény rabságba 800-nál több igazhitű, kiknek nagyobb része hitet változtat, s mások is naponkint dezertálnak, s lehetetlen ezt meggátolnunk. Legkegyelmesebb Urunk! Urunk kegyelme nem engedheti, hogy ez a nép elvesszen ártatlanul, s eltiportassék az ellenség által! Legboldogabb Urunk! A gyaurok és hitetlenek, kik Eger alatt voltak, annak eleste után telelés céljából visszatértek e vidékre kastélyaikba, falvaikba. Most napról-napra kapuinkig jönnek, s Eger, Eszék elestétől elbizakodva, mindennap levelet küldenek és izenetet, hogy adjuk fel a várat; a bécsi igazhitűek egy hűtlen kapitánya harmadszor küldött levelet, mondván, hagynók el önkéntesen e helyet, ígérve, hogy holminkat és családjainkat biztos helyre viszi, ahová akarjuk; különben, ha bevárjuk a véget, azzal fenyegetett, hogy kardélre hányat; de midőn végül a palotai várparancsnokkal is küldött hasonló izenetet, mi már hitünkben való buzgalomból is - ezer kínnal kivégeztük őt. Ez eseményt követő napon a gyaurok egy kirohanásunk alkalmával foglyokat ejtettek. Bosszúból a Zaimok és Timarióták közül 150-nél többet lemészároltak, és ezen mártírokkal maradt szolgáink egy része, miért is a rákövetkező napon a kétségbeesett lakók, spáhik és a helyőrségből éjjel 200-nál több szökött ki egyszerre. Leghatalmasabb Urunk! Hogy fogalmat adjunk helyzetünkről, keresztények és más személyek levelein kívül, az egész őrség nevében még hat más izenetet küldöttünk, s minthogy mindmáig semmiféle szabadulás sem mutatko-
