Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

15. A mohácsi vész. Az utolsó nemzeti király és az első Habsburg 1516-(1526)-1527

Az ország kettészakadása eredményezte, hogy a főurak és a nemesek egyik pártról gyakran átcsatlakoztak a másikhoz és megfordítva. A Székesfehérvár történeténél említett Enyingi Török Bálint például Ferdinánd hívei közül állott Zápolya Jánoshoz, Perényi Péter viszont Zápolya embere volt, aki elveit csakhamar fölcserélte. Tudjuk azt róla, hogy a királyné koronázásakor már az átpártolásról tanácskozott városunkban Serédy Gáspárral. Amint azután értesült Zápolya haláláról, a régi följegyzés szerint - Sárospatakon minden harangot megvonatott ugyan, de nagy vendégséget adott, tele hordókat hozatott föl és nagyot mulatott. Ekkor már szabaddá lett az út Ferdinánd táborába. János király 1540. július 21-én Szászsebesen halt meg agygutában. „Ez lőn vége jámbor királyunknak, kit minden népek siratnak", - mondja felőle a krónikás. A szélhűdést, amely Istvánffy szerint harci játékban akkor érte Zápolya Jánost, midőn a küzdők engedélyt kértek tőle az összecsapásra, gyakori kongesztiók előzték meg, miként ezt Istvánffy részletesen leírja. János királyt ezután eltemették bazilikánkban, amelynek kapui sem élő, sem holt királynak nem adtak többé bemenetelt, - Székesfehérvár királyi szereplése mindenkorra letűnt a magyar történelem színpadáról. Alig zárult be a kriptaajtó János király mögött, Székesfehérvár 1540-ben már meghódolt Ferdinándnak. Nem a maga jószántából tette, a körülmények kényszerítették rá. Perényi Péter körülzáratta a várost, amelynek segítésére Török Bálint jött 1600 főnyi sereggel. Ezt a szépszámú csapatot Perényi nem engedte a városhoz jutni, közben Krecsmár Lőrinc préposttal és Szepesházy Tamással alkudozásba bocsátkozott, akiknek közbenjárása folytán Székesfehérvár befogadta a német katonaságot, elismervén Ferdinánd királyságát. A meghódolásért hálás volt a király, Székesfehérvárt bőségesen megajándékozta. I. Lipótnak 1693-ban kelt átírásából ismerjük az ide vonatkozó okiratokat, amelyek szerint Ferdinánd 1541. június 15-én a lázadó Baranyai Mátyás és Somogyi Ferenc birtokából Vál, Velence, Tabajd és Veréb egy részét Székesfehérvárnak engedte át. Ugyanakkor kimondotta azt is, hogy a palotai várhoz tartozó néhány község Székesfehérváré, mégpedig kárpótlásul azon sok kárért, amelyet Podmaniczky János okozott a városnak. A legfőbb jutalom azonban az volt, hogy Ferdinánd ugyanakkor Székesfehérvár régi szabadalmát és kiváltságait megerősítette, a jogtalan adóztatást pedig betiltotta. Természetes dolog, hogy minden csak papiroson maradt, hiszen közelgett már a török hódítás veszedelme, hogy Székesfehérvárt minden kiváltságával együtt a félhold uralja.