Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

14. II. Ulászló. Székesfehérvár bevétele és visszavívása 1490-1516

A napló szövegében Miksa mindig harmadik személyben beszél önmagáról, Királynak említi magát és ebből is gyanítani lehet, hogy a napló szövegét diktálta. A Kápolnai Pauer-féle bővebb szöveg székesfehérvári vonatkozásai a következők: „Erzsébet napján érkezett a király Székesfehérvár elé, és rögtön Tüskés János lovászmestert az elővéddel a külvárosok elfoglalására küldötte. Miután jelentetett, hogy a külvárosba nyomult elővédre a város falairól élénken lődöznek, a király Tüskés mester ágyúit a külvárosból a város felé kivonatta, és ezen kívül még öt-hat sugárágyút is állíttatott fel. A tüzérség azután szünet nélkül lődözte a város falait és annak egyik kapuját. A lődözésre a városban levők elhagyták a vár falait és futásnak eredtek, ágyúink azonban mégis folytatták a lődözést, miközben a gyalogság megmászta a falakat. A csehek voltak az elsők, akik a Palotai kaputól balra álló falon át a városba jutottak. A város kapuinak kinyitása és megszállása után a király a városba ment, a sereg pedig a város melletti földeken szállt táborba. Ezután a király 8-9 embert, részint fehérvári lakosokat, részint a városba menekült magyarokat kivégeztette. Ennek megtörténte után a király még aznap odahagyta a várost és seregének táborába ment hálni. A következő napon, azaz november 20-án a király ismét bement a városba és mindent elkövetett, hogy német tisztjeit és harcosait a város elhagyására és Buda felé menésre bírja és meg is engedte, hogy minden századtól két ember hátramaradjon a századra eső zsákmányrész átvételére. A városban levő harcosok azonban nemcsak ez nap, hanem még a következő nyolc nap alatt sem akarták a várost elhagyni, azt mondván, hogy ők azt hiszik, hogy e városnak rohammal való elfoglalásával kötelességüknek eleget tettek, és a városból ki sem mozdulnak, míg nekik kétszeres zsold ki nem lesz fizetve, és ki-ki a zsákmányból neki járó részt meg nem kapja. A király látta ugyan harcosainak makacsságát, de azt remélte, hogy mégis csak észre fognak térni, és ezért november 22-én Kristóf bajor herceget 7-8 ezer emberrel Buda irányába előre küldötte. A herceg két mérföldnyire Székesfehérvártól szállt táborba, és ott időzött 14 napig, mely idő alatt a király ismételve, de mindig siker nélkül kísérelte meg a német zsoldosokat a város elhagyására bírni. Miután végre 5 mérföldnyire terjedő környéken már semmi ellenséget nem lehetett találni, és a német zsoldosok még mindig konokul megtagadták az engedelmességet, a király nem tehetett egyebet, mint a bajor herceget Székesfehérvárra és ennek külvárosaiba rendelni. Hét vagy nyolc nappal később a király Székesfehérvárból kiindult seregével, és e városban csakis helyőrséget hagyott hátra, amelyet Reymprecht vezényelt." Eddig szól a napló, Miksának és kortársainak úgy látszik nagy büszkeséget okozott a székesfehérvári diadal, ámbár a történetírás szempontjából korántsem tekinthető dicsőségnek. Ám a hiúság mégis Székesfehérvár bevételét örökítette