Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

13. Hollós Máyás 1458-1490

mindenkor és mindenkivel szemben meg fogja őrizni. Az egyházi szertartások végén, midőn a nádor megkérdezé az egybegyűlteket, hogy akarják-e Mátyást királlyá koronázni? - óriási és szűnni nem akaró lelkesedés zúgott végig a hatalmas bazilikán, az egész magyar nemzet „akarjuk" szózata, amely dicsőséges, nagy sikerekben gazdag uralkodásának vetette meg alapját. A király ezután a fényes menet élén kivonult a templomból, arany és ezüst pénzt szóratott a nép közé, számos leventét pedig aranysarkantyús lovaggá ütött. A koronázási ünnepségek fénypontja tündökléssel ragyogtatá ősi fényét, és amelyben nem egyszer maga a király vitte el a győzelem pálmáját. Természetes dolog, hogy a koronázás után országgyűlés is volt városunkban. A több pontra terjedő végzések közül talán legfontosabb az, hogy a király a koronának a szokott helyen, alkalmas egyének által való őrzéséről a főpapok, zászlósurak és nemesek beleegyezésével gondoskodik. Egyéb végzések közül a királyi hatalom túltengését, a nemesi jogok biztosítását, az új pénzverést, az Albert halála után jogtalanul elsajátított birtokok visszavételét, amelyek együttvéve arról a jogelvről tanúskodnak, hogy a király csak a koronázással nyeri el a királyi hatalmat. A fényes ünnepség, amely Székesfehérvárott lefolyt, elmúlt és Mátyásnak városunkra vonatkozó intézkedésével csakis 1473. december 27-én találkozunk újólag. Budáról ekkor rendeletet bocsátott ki, felszólítván Veszprém és Somogy vármegyék lakosságát, hogy a székesfehérvári vár kijavításánál segédkezzenek. Az oklevél rendelkező része magyar fordításban így szól: „Minthogy a Székesfehérvárott létező várunkat minél gyorsabban kijavítani és megerősíteni szándékozunk, ez okból hűségteknek és közületek mindenkinek szigorúan meghagyjuk jelen levelünk erejével, hogy erre a célra küldött embereink bármikor és akárhányszor rendelik nektek jelen parancsunk alapján, összes jobbágyaitokat haladéktalanul és minden ellenszegülés nélkül tartozzanak az említett vár munkáihoz küldeni, mást tenni kegyelmünk elvesztése mellett ne merészeljetek". Mátyás király ezen oklevele szerint tehát a vár, a Castrum, ekkor már igen rossz állapotban volt, amely sürgős javítást igényelt. Nem is csoda, hiszen a régi időkben építették, javításra pedig senki sem gondolt. A vár tudvalevőleg a mai belvárosnak felelt meg, és az egész város középső részét foglalta el. Nagyon érdekes leírást ad Székesfehérvárnak ezen korabeli fekvéséről, Istvánjfy, aki ezt mondja: „Székesfehérvár mocsaras területen feküdvén, két nagy mélységű, - lovasnak és gyalogosnak egyaránt - átjárhatatlan mocsár övezi: ezek közül egyiknek, amely keletre fekszik, neve Sóstó, a másiké Ingovány. A várostól három, igen széles sánc terjed, amelyek után templomok, hivatalos épületek, külvárosi lakások, nedves kertek és mezők következnek, amelyeken nagyobb arányú a lakosság megtelepedése, mint a városban a polgárok és egyéb emberek tömöttebb sora. A belső várost erős fal és a mocsarak vizével mindenkor telt árkokkal körülvett árkok eléggé erőssé teszik". A szintén egykorú Stella pedig így ír: „A vár ki-