Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
8. Az Árpád-ház kihalásának korszaka 1270-1301
Nagy kiváltság volt ez abban az időben, hogy a székesfehérvári keresztes vitézek jobbágyainak ezt a kivételes jogát 1492-ben II. Ulászló, 1528-ban pedig I. Ferdinánd is megerősítették. Tudjuk a történelemből, hogy 1272-ben a Szlavóniába térő királytól Pektari Joachim ellopta a trónörököst, és a visszaszerzési kísérletek alatt V. István meghalt. Ennek hírére Pektari Joachim azonnal városunkba jött és Erzsébet királynéval a hatalmat magához ragadván, saját embereiket ültették a királyi hivatalokba. A mellőzöttek azonban Finta nádor vezetésével megtámadták a királynét és Pektari Joachimot, azonban a túlnyomó erők ellen nem volt más teendőjük, mint a menekülés. A támadás történetére némileg világot vet Erzsébetnek 1273ban kiadott oklevele, amelyben a Csák nemzetségből származó Domokost, Hagymás birtokával ajándékozza meg. A Codex Diplomaticus ötödik kötetében foglalt oklevélnek bennünket érdeklő része magyar fordításban így szól: „Domokos, Péter országbíró fia .... érettünk ontotta vérét, midőn országunk néhány hűtlen lakója Székesfehérvárott, a mi kedves fiúnknak, László királynak megkoronázása előtt, fegyveres kézzel reánk rohant. Egy fegyveresnek kardját ... kiragadta kezéből és meg is ölte volna őt, ha a többi lázadó közbe nem lép. Ekkor súlyos sebet kapott, és félholtan ott maradván, csak nehezen tudta Isten segítségével visszaszerezni egészségét." Lászlót azután 1272. szeptember havában megkoronázták Székesfehérvárott, mégpedig a kun származású Erzsébet lett a kormányzó. A sok pártviszály és a sok versengés leírása nem tartozik munkánk keretébe, csupán azt említem, hogy 1274-ben Székesfehérvárott gyűltek össze a rendek, hogy a bajokat lehetőség szerint orvosolják. Azonban az első gyűlés a somlyói csatát, a második a veszprémi vandalizmust eredményezte, az ország pedig a pártszenvedélyek tüzé-től tovább izzott. A koronázás után öt évvel, 1277. június 27-én egy oklevelet adott ki László, és ez az oklevél reánk nagyon fontos, mert a koronázásra vonatkozik, és egy különös szokásról tesz említést. Az oklevelet Fejér György közli és a bennünket érdeklő rész magyar fordításban így szól: „Kedves atyánk urunk, boldog emlékű István király halála után, midőn az ország kormányára jutottunk a születés jogánál fogva, és Székesfehérvárott a boldogságos Szűz Mária templomában királyi fénnyel és szokás szerint ünnepélyesen megkoronáztak bennünket, Benedek mester, székesfehérvári egyházunk kanonokja, a mi hívünk, a koronázás alkalmával országunk főurai jelenlétében azt említette kérő szóval, hogy királyi jóságunkból és bőkezűségünkből kifolyólag szent őseinknek a szokás által megerősített eljáráshoz képest valami birtok adományozásával gondoskodjunk róla, aki koronázásunk napján felöltöztetett bennünket." Az oklevél azután felsorolja azokat a birtokokat, amelyeket az öltöztető kanonok kapott. A birtok jegyzéke reánk nézve nem fontos, csak maga a tény érdekes, amelyről egyéb oklevél nem szó, és amelyet épp ezért Kállay Ubul is különösen méltányolt.
