Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

5. A görög befolyás kora 1116-1196

ratlan fordulat érte Magyarország viszonyait, mert László hirtelen meghalt, a főurak egy része pedig IV. Istvánt tette meg királynak. Mellőzöm a hosszú versengést, a görög háborúkat, mert ezek Székesfehérvárra nem vonatkoznak, csupán azt a történelmi tényt konstatálom, hogy III. István iránt hálás lehet a magyar, mert az ország függetlenségét ő védelmezte meg Mánuel ármánya és fegyverei ellen. A három ellenkirály a székesfehérvári bazilikában talált örök pihenést, mégpedig III. István 1172-ben, II. László 1163ban és IV. István 1165-ben. III. István megelőző betegség nélkül, hirtelen halállal múlt ki. Egykorú krónika följegyzése szerint úgy mérgezték volna meg őt is. II. Lászlóról csak annyit tudunk, hogy szintén hirtelen halt meg, azonban részletesebb adatok mit sem szólnak a halál körülményeiről. IV. István szintén hirtelen végezte életét. Az egyik nézet szerint méregpohárral ölték meg őt, míg a másik felfogás ekként mondja el a körülményeket: „A magyarok elhatározták István elpusztítását, és ennek véghezvitelére Tamást, István egyik orvosát bérelték föl, aki a mérgezés terén igen járatos volt. Amint István karján a visszeret átmetszette, a sebre észrevétlenül mérget hintett, mely az egész testben elterjedvén, csakhamar halált vont maga után." A bizonytalan leírással szemben egy más verzió épp ellenkezőleg szól, és azt mondja, hogy üldöztetési rögeszmékben halt el, és az elmebaj jutott osztályrészéül. A pártviszályok korszakából egy igen fonos történelmi esemény fűződik Székesfehérvár múltjához. III. István idejében alapította ugyanis Martirius esztergomi érsek városunkban a jeruzsálemi lovagrend kolostorát, amelyet azután Eufrozina királyné, III. István anyja tetemes földbirtokkal gyarapított. Az alapítás tényét III. István utódának, III. Bélának egyik oklevele örökíti meg, ez okból az ő uralkodásánál fogok róla bővebben szólani. III. Bélát, a megelőző király testvérét, 1173-ban koronázták meg Székesfehérvárott. Az ünnepélyes aktus azért fontos, mert a régi jog és a régi kiváltság mellőzésével, III. Sándor pápa engedélye alapján nem az esztergomi, hanem a kalocsai érsek tette a király fejére a koronát. Az engedélyről III. Sándor pápa utóda, III. Ince emlékezik meg azon levelében, amelyet 1209-ben adott ki, Imre király uralkodása alatt, hogy az új kalocsai érseknek a koronázáshoz vélt joga ellen tiltakozzék. Ez a levél, amelyet Katona közöl, annyira érdekes, hogy a székesfehérvári emlékek közé egy részét magyarra fordítottam. így szól a szöveg: „Megtekintvén boldog emlékű elődünket, Sándor pápának jegyzőkönyvét, abban azt találtuk, hogy midőn Magyarország urai és főrendéi kérték volna a mi elődünket, hogy, ha boldog emlékű Lukács, a te elődöd, rendelkezés ellenére vonakodnék az akkor nagy királlyá választott Bélát megkoronázni, más által tétessék föl a koronát, nehogy Magyarországra és az egyházra nagyobb veszedelem háromoljék azáltal, ha említett Béla hamarosan meg nem kapja a fölkenést és a megkoronázást, - említett elődünk apostoli levéllel megparancsolta a te