Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
21. Újra törökvilág 1602-1688
egy Szabó György nevű hajdút vágtak le a fehérvári törökök. Item eodem anno a tájban Nagy János hadnagynak három lovát, két szolgáját, Alföldy István hajdúnak három lovát, egy fiát, hat ökrét, Gerencsei Benedek hajdúnak egyszersmind elvitték a fej érváriak/' A pápaiak megemlítik, hogy Kalmár János nevű katonának 100 forintot érő lovát elvitték, többet pedig leszúrtak. Elmondják továbbá, hogy „item eodem anno Szent Iván nap tájban közel a várhoz két medikáns diákot vittek el és a beknek adták." A gyermekrablás is elég gyakori foglalkozása volt a székesfehérvári török katonaságnak, mert miként a tihanyiak írják az említett jelentésben: „In anno 1627, pünkösd tájban a fehérvári törökök a várhoz tartozandó német faluból egy gyermeket vittek el a Balaton vizéről, tihanyi hadjónak a fiát." Ugyanígy panaszkodnak a szigligetiek is, akiktől „In anno 1626, Szent Márton tájban Ederics nevű faluból, közel a várhoz fehérvári törökök három gyermeket vittek el." A török korszakra, Székesfehérvár hódoltságának éveire igen fontos az a közlemény, amely a Katolikus Szemle 1906-ik évfolyamán jelent meg. Karácson Imre ismerteti ott magyar fordítással, Evlia Cselebi török utazónak azon följegyzéseit, amelyek Székesfehérvárra vonatkoznak. A följegyzés 1664-ből való, ekkor járt városunkban Evlia Cselebi, kéziratát pedig Szkutariban, egy török kolostori könyvtárban találta meg és fordította magyarra Karácson Imre. Az igen érdekes, bár a török szokás szerint nem ritkán túlzásokba tévedő útleírás egyes pontjait átvettem Székesfehérvár történetébe, mégpedig nem azon sorrendben, amint azokat a fordításban találtam, hanem egységesebb csoportosítással, melyekhez mindenütt hozzáfűzöm egyéni impresszióimat, melyek által a török író tévedései helyreigazíthatok vagy az általános történet keretébe illeszthetők. Székesfehérvár alakja és kinézése - Evlia Cselebi leírása szerint - a török uralom utolsó két évtizedében ilyen volt. „Egy termékeny síkságnak éppen a közepén áll, - mondja a török szemtanú. Körülötte egy merhále (nyolc órai út) távolságra erdő és fás hely van s ennek közepén, termékeny vidéken, a Sárvíz folyó partján, nádas, mocsaras helyeken, keletről nyugatra hosszában fekvő igen erős vár, mely alakjára palackhoz, vagy víztartó edényhez hasonló. Kerülete 6 ezer lépés. Akna és ostromsánc mind a négy oldalon lehetetlen, mert egészen mocsaras helyen van; árok egyik oldalon sincs. Mocsarának kerületét egy nap alatt alig lehet végig járni, negyven-ötven rőf mélységű helyei is vannak; különféle halak élnek benne, de nem kiválók. A vár falai a mocsárban tíz rőf magasak, vastagságuk ötven láb, mésszel épült erős tömésfalak, kívül és belül cser és tölgyfák vannak. Ezekből a vár korhadt gerendáit évenkint megújítják. Kilenc nagy bástyája van, a főbbek ezek: Földbástya, Uláma pasa bástya, Batal bástya, Karakas pasa bástya, Király bástya, Terjáki Hasszán pasa bástya. E bástyák mindegyikében 40-50 török, német és magyar ágyú van; van még összesen 63 darab kisebb-nagyobb ágyú.
