Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
20. Székesfehérvár bevétele és bukása 1601-1602
143/ Ezerhatszázban s három esztendőben, Az tengör mellett ezt írták versekben, Egy katona rab szomorú kedvében, Ki Fejérvárért most is van nagy nyűgben, Szent Isten, ne hadd szegényt ottveszésben. A csókakői diadal után, amely Székesfehérvár birtoklását megerősítette, Mátyás kir. herceg eltávozott városunk közeléből, Székesfehérvár megőrzését pedig Starhemberg ezredesre bízta, akinek katonasága 1000 német és 600 magyar gyalogosból állott. Nehéz sors várt a parancsnokra, mert a ledőlt falakat kellett kijavítani. A sok hadviselés, mely az ország és a bécsi pénztár minden anyagi eszközét fölemészté, vajmi keveset tudott Székesfehérvárnak juttatni, hogy a romba dőlt vár újra erőssé legyen. Talán ez a sok nehézség ösztönözte Starhemberget, hogy áthelyezése végett a bellicumhoz forduljon, amely teljesíté is ezt a kérést. December végén Isolano János Mariust nevezvén ki Székesfehérvár parancsnokává, Vathay Ferencet helyettesévé. A vár megerősítése és a katonaságnak élelemmel való ellátása lassan haladt még 1602-ben is, ámbár a pozsonyi országgyűlés, amely ekkor ült össze, sok üdvös intézkedést hozott Székesfehérvár érdekében. Kimondották a rendek, hogy „élelmiszerek szállítása céljából a Dunáninneni és Dunántúli vármegyék minden 50 porta után egy kocsit ajánlanak föl, amely más célra föl nem használható." A várfalak kijavításáról úgy határoztak, hogy ennek eszközlését Mosón, Sopron, Komárom és Győr vármegyék, továbbá Vas megyének, Egerváry Mihály joghatósága alatt levő része fogják teljesíteni. A csekély várőrség szaporítását is elrendelték, kimondván: „a német katonaság célszerű és könnyen érthető okok miatt Székesfehérvárra helyeztessék." Szép határozat volt ez valamennyi, de nem valósultak meg. Isolano alig kapott némi erősítést, csakis ismételt sürgetésre rendeltek városunkba június 5-én két zászlóalj katonaságot. A vár kijavítása lanyhán haladt, a portyázó törökök nem egyszer szétverték a kocsikat, amelyek katonai födözettel szállították a várba a megerősítés tárgyait. A vár kijavításával mégis csak elkészültek. Ez a megerősítés magyar módra történt: ami a palánk volt. Ez az építési mód az egész országban elterjedt, a török és a magyar váraknál egyaránt. A methodus a következő volt: két sorban bizonyos távolságra faoszlopokat ástak le, és a kettőt vesszőkkel kötötték egymáshoz, a köztes részt agyaggal kitömvén, az egész kötést és az oszlopokat agyaggal tapasztották, a tetőzetre pedig zsindelyeket alkalmaztak. A palánk vette körül Székesfehérvárott is a huszárvárt. Itt tartózkodott a lovasság, és erős bástyafal választotta el a külső meg a belső vártól, hova kapukon át történt a közlekedés.
