Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

19. Felszabadítási kísérletek 1587,1593,1598,1599

vári bég vezeti az ellenséget. Amint jobban szemlélődtem, meg tudtam állapítani, hogy sokkal többen vannak, mintsem gondoltam. Ez okból, mielőtt közeledtem volna, tanácskoztam a többi urakkal, vájjon megtámadjuk-e az ellenséget, mivel bizonytalan volt, hogy a bég körülzárni vagy pedig előrehaladásunkban megakadályozni akar-e? Mindnyájan, - de különösen Pálffy, - az ütközést tanácsolták. Mivel előzőleg én is ezt láttam jónak, ez okból rövid megfontolás után legott felállítottam katonáimat a hadi szokásnak megfelelő csatarendben. Pálffy úr volt a balszárnyon lovasaival, én, gróf Serin, Nádasdy és Batthyány csapataival együtt valák, akikhez Santhalier kapitány és Bergl Miksa csatlakoztak. Nem sok tanakodás után, mert zavarok állhattak volna elő, meghagytam Pálffy úrnak az előrenyomulást, és azon véleményben, hogy a török csapat esetleg hárulról törne a jobb szárnyra, ide állítottam Huszár Pétert a bajor huszárokkal, a sárga és vörös zubbonyú katonákkal együtt a támadó 200 janicsár ellen, így készülve, egyenes vonalban haladtam katonáimmal az ellenség ellen, amely széles vonallal foglalt helyet, miért is nekem szintén az ellenséghez kellett alkalmazkodnom és csapataimat szintén egyenes vonalba állítottam. Isten nevében indultam az ellenségre, amely éppen tüzelt ránk. így előnyomulva, már majdnem elértük az ágyúkat, amelyek között 32 volt kerekes és már majdnem megütköztünk, midőn a bég egyszerre ránk sütteté ágyúit, amelyek azonban hála Isten! nem okoztak kárt és veszedelmet. Ez alatt Galló úr, aki igazán kiváló harcos, és a reá bízott dolgokat mindig pontosan teljesíti, úgyszintén a többiek is, a legfelsőbb hadúr nevében megtámadják az ellenséget, amely csakhamar megfutamodott, mégpedig nemcsak a lovasok, hanem a gyalogos janicsárok is menekülnek, úgyannyira, hogy emberben és lóban nagy volt a károsodás. Isten segítségével a basa fejét is leütöttük. Mást nem mondhatok, csupán annyit, hogy a magyar és különösen a német katonák hősiesen viselték magukat, amint ez a derék harcosokhoz illik. Az elfogott törökök bemondása szerint a sereg körülbelül 20 ezer főnyi volt, ezek között 5 ezer gyalogos, különösen janicsár. Bizony kevesen menekültek meg, és a legtöbb ott maradt a harcmezőn. Minthogy Nádasdy úr és a többiek a csatatéren voltak, ezért én megsebesülésem miatt nem üldözhettem őket; higyje el Fenséged, hogy számukat 8 ezerre lehetett tenni. Ott volt maga a basa is, 12 béggel, a mi katonáink pedig, leginkább gyalogosok, már útra keltek, egy jó részük Székesfehérvár kifosztásával foglalatoskodott, más részük pedig már elvonult. Higyje meg Fenséged, hogy mi 7-8 ezer ember megtámadására nem voltunk elég erősek! Hogy csak a basa egyedül maradt halva vagy pedig a bégek is elpusztultak, azt ez idő szerint nem tudom jelenteni Fenségednek, de úgy látszik és magam is úgy hiszem, hogy nagyon kicsiny csapat menekült meg, amelyet katonáink le nem vertek volna. Ezek is a mocsarakba futottak, ahol kétségkívül elvesztek, néhány pedig fogságba került közülük.