A székesfehérvári Boldogasszony bazilika jelentősége - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1996)

SOLYMOSI LÁSZLÓ: A székesfehérvári káptalan hiteleshelyi működésének főbb sajátosságai az Árpád-korban

eseményt előzményeivel együtt oklevélben örökítette meg. 9 Szeráf fia András országbíró is világi személyek perében 1240-ben a fehérvári bazilikában megtörtént eskü alapján döntött a Bars és Hont megye határán fekvő vezekényi vitás föld birtokjogáról. 10 Az eskü ezekben az esetekben a perbeli bizonyítás eszköze volt. Olykor azonban más célt is szolgálhatott. Miskolc nembeli Panyit bán 1272-en azért tett nyilvános esküt a bazilika Szent Kereszt oltáránál, hogy nagyobb biztosítéka legyen annak, hogy a fehérvári káptalan előtt Hahót nembeli Miklóssal kötött megállapodását nem fogja megszegni. 11 A fehérvári káptalan pecséthasználata eltért az országos gyakorlattól. A legkorábbi 12. századi káptalani kiadványokat még nem pecséttel, hanem sajátos módon hitelesítették: chirographumot készítettek. 12 Az oklevél szövegét aszerint, hogy hány példányra volt szükség, kétszer vagy többször egymás alá vagy egymás mellé egyetlen pergamenlapra írták, és az egyes szövegek közé az ábécé több-kevesebb betűjét rajzolták, majd ezeken a betűkön keresztül szétvágták a pergament. Az egyik példányt az oklevelet kiállító egyházi intézmény megtartotta magának, hogy vita esetén a vele összeillő példányt hitelesítse, a többit pedig a felek kapták meg. 13 A hiteleshelyi levéltárban őrzött példány alkalomadtán nemcsak hitelesítette a másik példányt, hanem annak pótlására is alkalmas volt: bármikor átírást lehetett készíttetni róla. 14 Ez a sajátos eljárás hamarosan módosult: a chirographum pecséttel egészült ki. A 13. század elejétől kezdve a fehérvári káptalant kivéve valamennyi egyházi testület a chirographumot pecséttel látta el. A fehérvári káptalan sokáig megőrizte a 12. századi gyakorlatát. Az országos mintához igazoldva csak 1235 és 1237 között kezdte meg pecséthasználatát, chirographumait ettől fogva maga is pecséttel erősítette meg. Addig okleveleinek hitele a kiállító intézmény tekintélyén nyugodott. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom