A székesfehérvári Boldogasszony bazilika jelentősége - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1996)

ÉRSZEGI GÉZA: A székesfehérvári Boldogasszony Egyház kiváltságairól

vállkendő. A fejet a közepén lévő kerek kivágáson keresztülbújtatva helyezték a vállra. Mindkét oldalon 20-20 centiméternyire takarta a hátat, illetve a mellet. Négy sarkán bojtos csíkban végződött, és az egész rendkívüli módon díszes volt. Valószínűleg bizánci közvetítéssel a zsidó főpapok hasonló ruhadarabjainak utánzásával került a nyugati egyházban használatba. Ennek megfelelően logion vagy rationale a neve. A nyugati egyházban a 10. században jelenik meg, s II. Agapitus pápa (946-955) idején említik először német püspökök e ruhadarab hordásának kiváltságát, amely az igazság ismeretének jelképe volt. Konkrétan XIX. János pápától (1024-1032) származik az első pápai ki­váltságlevél, amely engedélyezi a racionálé hordását. A pápa 1027-ben Popo aquilejai pátriárkának engedélyezi a pallium hordását bizonyos ünnepeken s püspökszentelések alkalmával. A pallium hordásához hasonlóan használhatta a pátriárka a racionálét is. 30 A 11. század vé­gére minden püspök kiváltsága volt a racionálé hordása, 31 s minden alkalommal hordhatták, amikor az érsekek a palliumot. A 13. század végével azonban kiment a divatból a racionálé hordása, s szinte csak néhány hely főpásztora őrizte meg a racionálé használatának kiváltsá­gát. Köztük Németországban Eichstätt és Paderborn, Franciaország­ban Nancy és Tóul, valamint Lengyelországban Krakkó főpásztora vi­selhette. 32 Ami a székesfehérvári egyház racionáléit illeti, nem lehet kétségünk afelől, hogy kronológiai oka nincs annak, hogy elfogadjuk: a fehérvári egyházban hordhattak racionálét, s talán az sem lehet két­séges, hogy első királyunk kérésére ezt Benedek pápa engedélyezte. 33 Legfeljebb az látszik valószínűnek, hogy nem VIII. Benedek (1012­1024) volt az, aki erről kiváltságlevelet bocsátott ki, hanem e néven a IX. pápa (1032-1044), 1045, 1047-1048) adhatta a fehérvári egyháznak kiváltságul a racionálék használatát. Hogy ez utóbira kell inkább gon­dolnunk, azt a székesfehérvári egyház építéstörténete indokolja. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom