Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)
IV. A honvédelem szolgálatában
1848. szeptember 1. Feljegyzés a városi nemzetőrség kivonulásáról Az utókornak emlékezetül az önkéntes nemzetőröknek kiindulása, melly ek(k)ép(pen) történt. A f(olyó) évi augusztus 30-án regveli 5 órakor az önkéntes nemzetőrök a katonai laktanyába felállítatván, a Jó(z)sef templomban hal(l)gatott sz(ent)mise után a megye terén 348 Hadhalmy Pál p(olgár)mester úr által az ide mellékelt és tanátsilag helybenhagyott eskü szerént felesküttettek és Farkas Ferencz nagyprépost úr által ünneplés ruhában tartott buzdító és Hadhalmy Pál polgármester úr által tartott búcsúztató ékes beszédek után V század 349 nemzetőr kíséretében a vis(s)za folyó Marosig tömendek 350 közönség kíséretében gyalog, onnét pedig a kebelbeliek által nemeslelkűen feles számmal állított kocsikon számos kísérőkkel az első állomásig, Lepsényig mentek és töb(b) városi tisztviselők jelentése szerént a lepsényi határnál Fodor Lajos Veszprém megyei mezőföldi szolgabíró úr által küldöttséggel fogadtatván, a megkeresés nélkül a tisztelt szolgabíró úr által rendelt 80 előfogatos kocsikon aznap második állomásra, Siófokra 351 szállít(t)attak. Itt megjegyeztetik. FORRÁS: SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1848. No. 3132. 1848. szeptember 1. A nemzetőrségi zászló felszenteléséről és báró Horváthné zászlóanyának történő felkéréséről dönt a tanács Hadhalmi Pál p(olgár) mester úr jelenti, hogy b(ár)ó Horváth Octavia asszonyság az önkénytes nemzetőrök számára zászlót készít(t)etvén, azt ma délelőtt 1 1 órakor n(agy)prépost úr felszentelni kívánnya, s ennélfogva a zászló átvételére küldöttséget nevezni, és a nagylelkű ajándékozó asszonyságot zászlóanyául megkérni indítványoz(z)a. Pacsay György és Niczky János tan(ácsnok), Eischl Ede főjegyző és Braun József képviselő urak megbízatnak, hogy báróné asszonyságnak köszönetet mondván, zászlóannyának őt felkérjék és a zászlót átvegyék. 352 FORRÁS: SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1848. No. 3 147. 1848. szeptember 2. Fejér megye kérésére a város hozzájárul a megyei nemzetőrök fehérvári ellátásához Elnök úr előterjeszti, hogy Fejér megyétől azonnali intézkedést igénylő levél érkezvén, e rendkívüli közgyűlést még e mai nap megtartatni szükségesnek vélte. Folytában felolvastatott Fejér megyének a hó 1 -(jé)n kelt levele, mellyel e várost felszólítja, hogy önkéntes nemzetőrei számára a katonai laktanyát a szükséges szerekkel és a fegyveres gyakorlatokhoz a megkívántató szereket átengedni szíveskedjék, a szállásbér megfizetését ajánlván. 348 A megyeháza terén, a mai Szent István téren. 349 Eredetileg: „200zad", áthúzva! 350 tömérdek 351 Siófok ekkor Veszprém megye déli, Somoggyal határos faluja volt és a mezőföldi járáshoz tartozott. 352 Horvátné és a nagyprépost közreműködésével a zászlót felszentelték, majd szeptember 4-én Niczkyjános tanácsos a mar cali táborba szállította. SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1848. No. 3 148.