Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)
II. A forradalmi átalakulás első hónapjai
Másnap déltájban a városba érkeztem, a megyeházhoz szálltam, hol a megyei tisztviselők illően fogadtak, a városiak a háttérben várták a történendőket. En a polgármesternek, s tanácsnak nem is engedtem meg hogy szóljanak, hidegen rajok förmedtem, várjanak míg előhívatom. A megyei urakkal jókedvűen ebédeltünk, báró Horváth Józsiné, a háznagy leánya, vitte igen kedvesen a háziasszony szerepét, s én megtudtam, hogy a zsidóüldözés főapostola egy itteni kereskedő. Ebéd után egyenként kihallgattam a polgármestert s tanácsosokat, s mindjárt megláttam, hogy ezek közt csak a főjegyző Lórody 196 üti meg a mértéket, művelt hazafi érzelmű fiatal ember, ki később a honvédekhez állt be, kitüntette magát, kimenekült, törökké lett, a krími háborúban, mint ezredes tolmácsul szolgált a török s angol táborkar közt, végre Bagdadban egy zendülés alkalmával hősi halált lelt. Evvel beszéltem meg tervemet, s elhívattam az izgató kereskedőt, kinek hat óra hosszat kellett az előszobában várni. A polgármesternek kiadtam a rendeletet, hogy a megyeház terére hirdessen népgyűlést másnapra, a nemzetőrség foglalja el a tér egyik oldalát. A befolyásosabb polgárokat egymás után magamhoz rendeltem, s rideg szavakkal komolyan figyelmeztettem, hogy a közcsend-bizottság nem tűrheti az engedelmesség megtagadását, s hogy a legszigorúbb eszközöktől sem retten vissza, ha a holnapi népgyűlés nem semmisíti meg minden ellentmondás nélkül az elébbi népgyűlés határozatát, s vissza nem hívja a zsidókat. Bízom egyébiránt hazafiságokban, hogy ők is e czélra közreműködnek s az ingerült kedélyeket lecsillapítják. Végre tíz órakor este behívattam a már türelméből kifogyott főigazgatót, valóságos német nyárspolgárt, ki ma talán évek óta először mulasztotta el rendszeres vacsoraóráját. Ennek szárazon megmondtam, tudom, hogy ő izgatta fel a népet a zsidók ellen, mire mentegetőzni kezdett, hogy a zsidók márczius óta szemtelenebbek mint valaha, hogy csalják a népet, uzsorások sat. En e kérdéssel vágtam szavába: Van-e családja? Feleségem, s három gyermekem. Sajnálom őket, mert látom, hogy önt sokáig fogják nélkülözni, önt nem sajnálom, de őket igen, mert önt elfogatom, vasra veretem, s Pestre vitetem, mint ki az állam ellen feltámad, s e szavaknál felütöttem a corpus jurist, s megmagyaráztam neki az 1 723-diki felségsértési és hazaárulási törvényt, 197 qui se contra statum publicum erigunt. A szegény kereskedő roppantul megijedt, arcza elhalványult, fogai vaczogtak, egész testében remegett, mire említem, hogy ha a népgyűlés megsemmisíti elébbi határozatát, hajói viseli magát, ha visszahívja a zsidókat, meglehet, hogy a feledés fátyolát borítom az egész esetre. Megtörve távozott el. Másnap reggel bejött a lovasság, s elfoglalta a megyeháztér egyik oldalát, a másikra a nemzetőrséget állít(t)attam fel. A megyeház elébe a nagy zöld asztalt tétettem ki, erre állíttat(t)am az alispán karszékét, s elébe tegnapi háziasszonyunk toilette-asztalkáját. Tíz órakor ott volt már a város összes lakossága, én díszmagyar ruhában, kalpaggal fejemen, karddal oldalamon felhágtam az asztalra, hová Lórody követett, leültem, s fennhangon meghagytam neki, olvassa fel megbízólevelemet. Amint ezt olvasni kezdte: Mi Szemere Bertalan, Klauzál Gábor, Pulszky Ferencz, a királyi teljhatalommal felruházott nádor István főherczeg O fensége által a közcsend s rend fenntartására kinevezett országos biztosok. — Egy hang hallatszott: „Nem ismerjük el", a nép mozogni kezdett, Lórody megijedt, s leugrott az asztalról, én pedig előre lépvén, dörgő hangon kérdeztem: Ki a merész, ki el nem ismeri az ország legfelsőbb törvényes hatóságát? Alljon elő, nevezze meg magát, mutassa, hogy van bátorsága véleményeért szenvedni, mert lakolni fog, mint mindenki, aki 196 Lórody, Eischl főjegyző magyarosított neve 197 III. Károly II. dekrétuma, az 1 723. évi törvénycikk 9. cikkelye.
