Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)

IV. A honvédelem szolgálatában

hódítására gyűjtött, s idáig akadálytalanul vezetett egész serege jött városunkba, e város az ellenséget megszállásába(n), annélkül, hogy a lakosokat a legnagyobb nyomorúságnak, és magát a szegény várost haszon nélkül végkép(p)eni elhamvasztásnak kitegye, nem akadályoztathatta. Városunknak eme a tábori vezérek, úgy Csányi királ(y)i és Salamon kormányi biztosok előtt tudva lévő, itt is köztudomású helyhezetét figyelembe véve, tisztelt kormánybiztos úr meg fog győződni az ellenség megszállásának e város részérüli (meg)akadályozása lehet(e)tlenségéről, s kérjük is, hogy loyalitásunknak, mit a f(olyó) hó 3-án egyedül önerőnkre támaszkodva, és Roth ellenséges táborának közelettét tudva, elszántsággal végbe vitt 1 600 főnyi horvát tartaléksereg lefegyverzésével is bőven tanúsítottunk, igazolására, azt annak helyén kijelenteni szíveskedjék. A 2-ra: Hogy a s(z)ept(em)b(e)r 26-iki 3401. sz(ám) a(latt), amidőn az ellenség még a városban nem volt, és ugyanaznapi 3402, 3403 és 3404. sz(ám) határozatokból az erőszak alkalmazása ki nem vehető, de a s(z)ept(em)b(e)r 24-iki 3448. sz(ám) szerint a követelt bor csak erőszak alkalma­zása után szolgáltatott ki. Phisicai erőszakot az ellenség nem alkalmazott, mert miután az ellenség e városba bejött, azt elfoglal­ta és táborával körülvette, nem hagytuk a dolgot annyira menni méltán tartván attul, hogy ha a phisicai erőszak megkezdetik, annak végét előre látni nem lehet, vagy megállít(a)ni a magunk, — sőtt tán az ellenség vezéreinek is hatalmán túl van, - hanem igenis állottunk a lehető legnagyobb és ellen tálihat (at) lan morális erőszak nyomása alatt, mint s(z)eptemb(er) 26-án délután 3 és 4 óra közt Kempten horvát vezér egész seregével, mellyet 14 000 fegyveresnek jelentett, és mely csakugyan mint később meggyőződtünk, 1 1 000 főből, közte gyalogság, lovasság és ágyú állott, a Jancsár uttzába be­tört, egy csapat vasas lovasokkal a várost megvizsgáltatta, és 1 zászlóalj határőrt felvont fegyverrel a városháza elejbe állított, és az ottani piacon táboroztatott; és miután többi seregével a Jancsár uttzából a városon keresztül a táborba vonult, küldötte a 3401. sz(ám) a(latt) érintett sárga hajtókás tisztjét élelem kiszolgáltatásáért, nem parlamentair, 510 hanem reqvisionair 511 gyanánt; - ugyanaznap délutá­ni 6 óra tájban pedig Jellasich 13 000-re mondott tábora vonult be a városba, s közüle nagyszámú va­sas lovasok, 2 zászlóalj határőr és 8 hatfontos ágyú égő kanóczal a vásárállásunkon állott fel, s ütött tá­bort, az ellenséges többi erő pedig a Sóstónál és a Budai út mellett jobbra és balra, és így a várost kö­rülvéve, táborozott, s e mellett magyar seregünk a terv szerint Pákozdra vonultak vissza, fegyvereink pedig beszedettek, úgy hogy a pártütő horvát e városnak tökéletes és korlátlan ura volt, amint is a meg­szállás alatt a városházát szerezsánokkal elfoglaltatta, megmotoztatta, és még vadászfegyvereinket is beszedette és személyeinket letartóztatta, amint ez a 2. NB. alatt ( 3529 3/4. számú határoza­tunkból) kitűnik. Sőtt, a bizottmányban folyvásossan 512 2—3 horvát tisztjelen lévén, a kiszolgáltatáso­kat parancsolta, és amint a követelt élelmezés a nagy mennyiség miatt tüstént ki nem állíttathatott, az ellenséges vad csordák számos szegény lakosainkat pusztít(a)ni és rabolni kezdték. Ez lévén városunk szomorú helyhezete az ellenség megszállása alatt, a s(z)eptember 26-iki délutáni és a s(z)eptember 27 és 28-iki sőtt részben a 29-iki jegyzőkönyvek a borzasztván nyomasztó perczek­ben az ellenséges tisztek jelenlétében, és számos városi közönség előtt nyilván(osan) tartatott bizott­mányi ülésekben rögtönözve jegyeztettek, és az ekképpen készült 3. NB. alatti 3401. sz(ám) a(latt) világosan kitétetett, hogy a város a nagyobb ellenségi erőnek engedni kén (y)telén volt, a többi szá­mokban ezen köztudomású körülmény, mint magában értetett a szünteleni ismétlés elkerülése végett mellőztetett, sőtt az üdő is olly rövid volt, hogy emiatt és a természetes zavarban (a jegyzőkönyvekből) több tárgyak ki is maradtak, miket és némellyeknek részleteit, mint köztudomással nyilvánosan történ­teket, a következő közgyűlés pótolt; - a 3448. sz(ám) a(latt) pedig a körülmény részletesen beigtat­510 parlamentair=követ 511 reqvisionair=követelő 512 folyvásossan = folyamatosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom