Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)

IV. A honvédelem szolgálatában

1848. október 6. A kivégzett gróf Zichy Ödön székesfehérvári javait a város a maga javára le­foglalja és összeíratja Zichy Ödön gróf magvaszakadva 477 végeztettvén ki. Részént a magvaszakadtsági törvényeknél fogva, részént pedig, mivel halálát egyenesen az országba ellenségképpen becsapott horvátokkah vétkes öszveköttetés vonta maga után, sőt városunkban egyenesen Zichy megbízója vezette az ellenséget, az ellenség pedig városunknak kimondhatatlan, és 1 00 ezerét fellülmúló kárt okozott, 478 a kárpótlás fejében is néhai gr. Zichy Ödönnek e városban lévő ingó, és ingatlan javai a város részére foglaltassanak le. A lefoglalás, öszveírás és valóságos birtokba vétel végett Baur György tanácsnok, Linzer Vilmos tiszti főügyész, Miháhk János levéltárnok és P(eresztegi) Nagy István képviselő urak kiküldetnek, jelentések váratván. FORRÁS: SZVL Bizottmányi jegyzőkönyv 1848. No. 3699. 1848. október 8. Detrich Zsigmond Fejér megyei szolgabíró vizsgálati jelentése a szentmihá­lyi római katolikus tanító horvát támadás alatti szerepéről Cserna Károly másodalispán 479 úr által kötelességemmé tétette, hogy a szentmihályi r(ómai) cath(olikus) iskolamestert Székesfehérvárra, a kormánybiztosság elé állítsam, a szentmihályi jegyzőt pedig berendeljem. E hivatalos levelet tegnap esti 8 órakor vévén Ladányban, onnét 9 órakor Szentmihályra vissza­indultam, hol is a nevezett r(ómai) cath(olikus) iskolamester felől azonnal tudakozódván, azon feleletet nyertem, miként ez a horvát ellenség betörése óta a helységből eltűnt, s azóta vissza nem jött. Ez állítás, és a lehető körülmények kitudása végett mai napon Rab János bírót, Szabó Pál, Berényi Sámuel, Fidel Mihály, Babos Péter, Gyenti János, Nagy János hites elöljárókat a helység házához felhívatván, azoknak állításai után (a) következő eredményt jelenthetem. Gruits Lázár cath(olikus) tanító gróf Zichy Edmund által a hegybeli lakos és cseléd cathohcusok ta­nítására 2 évvel ezelőtt felfogadtatván, nagy volt a híre, hogy Szentmihály nap 480 előtt egy negyed év­vel az uraság rajta kiadott azon okból, mivel igen sok fortéllyban találtatott, és korhelykedett. A horvá­tok bejövetelére nézve hallomás szerint már előre kedvezően nyilatkozott és reményét fejezte ki, misze­rint elvesztett iskolamesteri kenyerét Jellacsics kipótolni fogja. Az ellenségnek Szentmihályhoz érkez­tével, a néppel a sereget nézni kiment a falu végéhez, a lakosok visszajővén, ő ott maradt, miképpen csatlakozott velők, nem tudják, mivel a horvátok pusztításai ellen magokat védelmezvén, a dolgok me­netelét figyelemmel nem kísérhették. Midőn a bíró a híd pusztításától a szolgabíró katonájával vissza­tért, akkor találkozott vele, ki egy lóhátos ellenségi tisztet a híd felé vezette, onnét többé visszajönni nem látták, hanem köztudomás szerint állíthatják, hogy az ellenséget Fehérvárra kalauzolta. Ezen éjjel, midőn bevezette őket, hazajött podgyászáért, és az éji őrök állítása szerint még azon éjjel tüstént vissza is ment. Azóta, úgy hal(l)ják, hogy a táborban van, és helybeli lakos Ormándi Pál beszélt vele az ellenség között, kinek azt vallotta, hogy hónaponkint 35 pengő ft fizetése van. Ormándi Pált kihal(Ogatás végett hívattam ugyan, de a helységből távol lévén, meg nem jelenhetett. 477 Fiúörökös nélkül halt meg. 478 Vagyis: százezer forintnál nagyobb kárt okozott. 479 (Udvardi) Cserna Károly az 1 847—48. évi országgyűlésen Fejér megye követe volt. 480 Szent Mihány nap = szeptember 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom