Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)
III. A polgári berendezkedés kialakítása
M 155 ÖL Az elnök, mihelyt a zavar támadt, eltávozott, valamint a jelen volt főbíró is, kik ahelyett, hogy a sebesültek bekötöztetéséről, gyógyításáról gondoskodtak volna, biztos menhelyükön várták a vihar elvonulását. Hibás lépésnek tartom, a kéznél lévő statárium választás előtti kihirdetésének elmulasztását (még hibásabbnak, hogy sem főbíró, sem elnök jelentést nem tettek rögtön a megyére) úgy hogy Cserna Károly alispán, 21-én délelőtt 1 1 órakor, hír után küldött ki vizsgálóbizottmányt, s a főorvos délután két órakor vitetett ki. FORRÁS: Közlöny I. évf. 16. sz. 1848. június 25. 61-62. o. 1848. június 23. A városi tanács a város három negyedében - a megjelenők számától függetlenül - a nemzetőrségi tisztválasztás mielőbbi befejezését rendeli el A nemzetőrség rendezésével megbízot(t) küldöttség elnöke, Hamvasy Emér főkapitány úr jelenti, hogy a Belvárosban, Kreuczer fertályában a nemzetőrségi század, mivel 80 egyén egybe nem gyűlt, a nemzetőrségi tisztválasztást nem tartotta (meg). Úgyszinte (a) Sujánszky és Sztraka fertályban a nemzetőrségi tisztválasztás, mivel a választók a 80 sz(ám) a(lá) olvadtak, félben szakadt. A hazának jelen vészes körülményeiben, amidőn a legutóbbi miniszteri rendelet is a nemzetó'rségi rendezést és felfegyvereztetést mulaszthat(at)lan kötelességének teszi, az érintett 3 században a tisztválasztást még ma megtartani elhatároztatott, és pedig úgy, hogy (a) Sztraka negyedbeni Pappenperger Ferencz mint kapitány, Fekete János mint főhadnagynak megválasztva tekintetvén, Fanta Károly és Pacsay György tan(átsnok) urak a tisztválasztás folytatását Pappenperger házánál ma délután 6 órakor folytassák. Sujánszky negyedben Kostyelik András mint kapitánynak választott tekintetvén, a tisztválasztást Hamvasy Emér főkapitány és Eischl Eduárd főjegyző urak ugyan ma délután 6 órakor Sujánszky házában folytassák. Kreuczer negyedben a Sujánszky negyedből odasoroltak által a tisztválasztást Niczky János és Kolosváry Miklós tanátsnok urak ugyan a mai délutáni 6 órakor Ulman(n) teremében tartsák meg olly á(l)tolános megjegyzéssel, hogy a választóknak bemondás megrendelve lévén, mivel a nemzetőrségi tisztválasztás hallaszthatatlan, a tisztválasztást azok, kik megjelennek, habár 80-nál kevesebben lesznek is, tartsák meg. FORRÁS: SZVL Tanácsülési jegyzőkönyv 1848. No. 2225. 1848. június 24. A városi közgyűlés kijelöli a sajtótörvényszék tagjait Ugyazon2012. számmal jelelt 10. §-a szerint bűnvi(z)sgáló bírónak König Jó (z)sef főbíró, közvádlónak Linzer Vilmos főügyész urak kineveztetnek, miről a határozat kézbesítésével tudósítassanak. Ugyan idézett 2012. számmal jelelt rendelet 1 1. §-a szerint a perbe fogási törvényszék elnökének Haáder Pál főpolgármester, bíráknak pedig Ferenczy János, Kolosváry Miklós és Niczky János tanátsnokok, Eischl Eduárd főjegyző, Detrick Zsigmond, Tengődy János, Nagy Lajos, Peresztegi Nagy István, Hajek János, Koncsek János, Nyikos György, Gilly János képviselő és Dávid Jó(z)sef polgártárs urak kineveztettek, miről a tagok tudósít(t) ássanak. Ugyan az idézett 2012. számmal jelelt rendelet 13. §-a értelmében a sajtóvétség miatt vádlot(t)ra a törvényszabta büntetést ítéletképpen kimondó bíróság elnökének Fister (Füster) János tanátsnok, ül-