Lélek és Élet, 1991 (1-3. szám)
1991-06-01
EGYHÁZMEGYÉNK ÉLETÉBŐL Dr. Batthyány-Strattmann László időszerűsége „Az ember csak útmutató eszmények alapján találja meg önmagát anélkül, hogy tévútra térne és elveszítené saját énjét ... A példa foglalkoztatja, csak a példakép meggyőző, egyedül a mintaszerűnek van értéke a szemében." (W. Nigg: A szentek visszatérnek.) Egyházmegyénk területén, Körmenden töltötte áldozatos életének legtermékenyebb időszakát Dr. Batthyány-Strattmann László herceg. Kastélya jobb szárnyát kórháznak rendezte be, a főépületben lévő rendelőjében pedig fogadta a szegény betegek ezreit. Már életében észrevették az emberek, hogy rendkívüli, „szent” emberrel állnak szemben. Gyógyításait, műtétéit már életében csodáknak tartották. Forrongó korunkban példaképek után vágyunk. Benne megtaláljuk a hivatását szerető és azt lelkiismeretesen betöltő világi hívőt, a mintaszerű férjet és családapát, megcsodáljuk benne a szegények melegszívű segítőjét, s azt az embert, aki nem rabja vagyonának, hanem tudja, hogy ezzel is embertársainak tartozik segíteni. Példakép, mert ezekben a kérdésekben nem ismert középszerűséget, megküzdött az élet nehézségeivel és ellentmondásaival, hibáival és bűneivel. Borús, nehéz gyermekévek jelzik életét. A buzgó és szerető édesanya testi-lelki szenvedése, az édesapa hűtlen távozása családjától, beárnyékolja László gyermekkorát. Csak 9 éves, amikor el kell hagynia a szülői házat és a kalksburgi jezsuita kollégiumba kerül. Csak 12 éves, amikor az édesanya meghal, s ő Felbárra kerül az édesapához és a mostohához. Az iskolában nem „példás” diák, sok baj van vele. Édesanyja példája azonban itt is megmutatkozott nála. Egyik diáktársa szerint, ha arra figyelmeztették, hogy Isten iránti szeretetből tegye meg kötelességét, mindig összeszedte magát. Milyen sok társa él ma is „veszélyeztetett családokban”, nagyszülőknél, mostoháknál vagy - sajnos - intézetekben. Batthyány László Kalksburgban P. Leó Lőnig, Kalocsán pedig P. Weiser Frigyes jezsuita atyát találta meg, akik megértették, segítették, és nem engedték elkallódni. László egész életében mindig hűséges maradt hozzájuk. Megtalálják-e ma is a hozzá hasonló helyzetben lévő gyermekek a segítőtársat, akikhez bizalommal fordulhatnak nehéz gyermekéveik buktatóin? Batthyány László átszenvedte az Ifjúkor keresését, vergődését, sokszor céltalannak látszó éveit. Az orvosi hivatás iránti hajlama már iskolai éveiben jelentkezett. Bátyja korai halála miatt viszont őrá várt az örökség, neki kellett volna a gazdának lenni. Gazdasági főiskolára iratkozott be, közben bölcsészkarra járt, kémiát, asztronómiát tanult. Lassan, szinte kínosan kereste útját. Sem birtokain, sem a társadalmi életben nem találta helyét. Belesodródott az általános könnyelműség légkörébe is. Később szomorúan vallotta be, hogy fiatal korában sokat hibázott. 25 éves fejjel kezdte meg az orvosi tanulmányokat Dr. Vécsey orvos-professzor biztatására. Később ezt úgy emlegeti, hogy a gondviselő Isten nyúlt bele életébe. A bizonytalanság, a keresés kínzó tud lenni a fiatalokban. Nagyon sokan átélik azt, amit Batthyány László is átélt, és nem találnak rá magyarázatot. A választás kínja néha nemcsak lelkileg, hanem testileg is gyötri őket. Tudnunk kell, hogy Isten választottjai ritkán jutottak nyílegyenes úton a mennybe. Sokszor kerüld utakat tettek meg, míg végre fölismerték igazi hivatásukat. Ma se keseredjenek el azok, akik ugyanezt átszenvedik, mint ő. Őszinte keresésük nem lesz céltalan. A gondviselő Isten keze munkálkodik az ő életükben is, tudjanak benne bízni. Élete legnagyobb fordulatát hozza Coreth Mária Terézia grófnővel való megismerkedése. 1898. november 10-én kötöttek házasságot. Példamutató ez a házasság. Bármennyire is komoly vallásos nevelést kaptak mindketten, - László a jezsuitáknál, Mária Terézia pedig a Sacré-Coeur nővéreknél -, az élet mégis kissé elsodorta őket az igazi keresztény élettől. Házasságukat azonban mind a ketten annak fogták fel, aminek Isten rendelte: szentségnek. Komolyan vették a készületet. Mindketten komoly szentgyónással készültek a szentség felvételére. A házasságot úgy fogták fel, mint ami fokozottan kötelezi őket Isten és egymás iránt. Ugyanakkor tudták, hogy ehhez a feladathoz Istentől bőséges kegyelmet kapnak, és így nem vallhatnak kudarcot. Megcsodálhatjuk életükben, hogy az első években a feleség jár elöl lelkiekben és László boldogan szívja magába ezt a befolyást. Később azután megfordul a helyzet: László elmélyülő lelkiélete mind intenzívebbé válik és most már felesége veti alá magát neki fokozódó csodálattal, mint igazi családfőnek, aki övéinek igazi apja és papja tud lenni, őket a magasságok felé vezeti. Ez a házasság boldog, valóban egy test és egy lélek lettek és napról napra egyre jobban szerették egymást. Miből táplálkozik ez a boldogság? Közös szentgyónásuk után írta László naplójába: az ember egyedüli boldogsága ez: a szívében lakó Teremtőjével együtt élni. A rengeteg munka ellenére a nap szentmisével kezdődött, amelyen az édesapa és a gyerekek felváltva minisztráltak és mindnyájan szentáldozáshoz járultak. Éste közösen elmondták a szentolvasót. Bekapcsolódtak az egyház liturgiájába. Isten ezt a boldogságot minden házaspárnak, családnak felkínálja, de élni kell vele. Ne sajnálják tehát az időt a közös családi imádságra, szentmisére, szentáldozásra, összetartó erő lesz ez számukra és záloga boldog házasságuknak. A nagyszerű orvosról igen sokat írtak már, aki „úgy vizsgálta meg a legutolsó napszámost vagy beteg cigányt, mintha főherceget kezelt volna.” Az egész ember érdekelte, nemcsak a betegsége. Küldetése a lélekre is kiterjedt. Kis füzete - Nyisd fel szemeidet és láss! -, amit betegeinek adott, bizonyíték erre. Ugyanazzal a készséggel, ahogyan az anyagi segítséget adta, ugyanúgy igyekezett „lelki segítséget” is nyújtani betegeinek. Szavai hatottak, mert a szó és a tett nála egy dallamra volt hangszerelve. Ha hosszabb ideig nem voltak otthon, alig várta, hogy visszatérhessen .kedves betegeihez” és újra kezdhesse a rendelést, segítse „Krisztus keresztjét hordozni” a szenvedő beteg segítésével. A szociális enciklikák századában élünk: a Rerum novarum-tól a Centesimus annus körlevélig több pápai irat jelent meg a társadalmi kérdésekről. Batthyány László csak az elsőt ismerhette, de ezen enciklikák szellemében élt. Arisztokrata származása ellenére csak a szellem és a lélek arisztokráciáját ismerte. Mi nem tudtuk, hogy gazdagok vagyunk - vallották a gyermekek -, megvolt mindenünk, de a fényűzés tilos volt. Kórházlátogatásaik révén a gyerekek korán kapcsolatba kerültek a szegényekkel és betegekkel. Batthyány László tisztában volt társadalmi osztályának veszedelmeivel és sokat elmélkedett az Úrnak a gazdagokról mondott intelmeiről. Az a sok jó, amit tett, igazi kötelességtudatból fakadt. Olyan finom érzéke volt, hogy nem bírta a szociális igazságtalanságot. A személyzettel, a napszámosokat is beleszámítva úgy bánt, mint magával teljesen egyenrangú emberekkel, sohasem érezték, hogy alkalmazottak. Köpcsényi kastélyában névnapja alkalmával köszöntötték, s egy dalt énekeltek ezzel a refrénnel: most szakadt le a szegényt és gazdagot elválasztó híd. Talán ez fejezi ki legjobban mindazt, amit szociális téren tett, és amire törekedett. De ő ezt a hidat nem erőszakkal, gyűlölettel, mégkevésbé üres szólamokkal akarta elszakítani, hanem krisztusi szeretettel. Mindezek csak kiragadott szempontok voltak Dr. Batthyány-Strattmann László jellemvonásaiból. Sokat lehetne írni róla, mint világi apostolról, mint a világban élő imádságos emberről, továbbá arról, hogy sohasem politizált, nem szónokolt a felsőházban, de annál többet tett. Ézekben is példaképünk lehet. W. Nigg szerint a szentek nem az Isten és köztünk állt közvetítők, hanem olyan eszközök, akiket Isten felhasznál arra, hogy kinyilatkoztassa dicsfényét és emberszeretetét... a boldogság gyermekei ők, akik minden változandóság között magukban hordták Isten bizonyosságát. Ezért várjuk, hogy az egyház hivatalosan is kijelentse: Batthyány László ezek közé tartozik, számunkra irányt mutató példakép, a hitnek tanúja. dr. Gyürki László Együtt a család. 10 LÉLEK ÉS ÉLET 1991. JÚNIUS
