Szalay János: A szombathelyi Szent Domonkos-rendiek lelkipásztori működése 1638-1938 (Szombathely, 1938)

Első rész, AZ ATYÁK MŰKÖDÉSE

napi 10 órai nagymise és szentbeszéd,49 meg a délután 4 órai vecsernye.50 A vecsernyére azonban a magyarok is, németek is össze szoktak jönni, mert ekkor énekelték a domonkos rendben szoká­sos „Salve Reginát.“51 Úgylátszik, hogy 1760 körül a délelőtti német szentbeszédet délutánra helyez­ték át52 és a rózsafűzért d. u. 3 órakor kezdették.53 Ezt az istentiszteleti sorrendet találjuk úgy nagy­jában még 1852-ben is, azzal a különbséggel, hogy a nagymisét vasár- és ünnepnapokon nem 10, hanem 9 órakor tartották.54 Az istentiszteleti sorrend 1883 novemberében újabb változáson ment át, amikor az évszázados tradícióval szakítva, a vasár- és ünnepnapi délután 3 órai ájtatosságot, prédiká­ciót és vecsernyét este 7a 5 órára tették.55 56 Űgylátszik azonban ezt nem sikerült állandósítani. 191 i. októ­ber hó 1-től az említett délutáni ájtatosságokat este V* 6 órakor kezdik.1912-ben visszatértek a rend legrégibb szokására: vasár- és ünnepnapokon a reggel 6 órai szentmise után szentbeszédeket tarta­nak.57 1930-ban alapos változáson ment át a temp­lomi istentisztelet sorrendje: az első szentmise 1IS- kor kezdődött és azután szentmisék voltak 6, 7, 8, 9, 10 és V2I2 órakor. A délelőtt 10 órai szentmise a nagymise és a reggel 6 órai szentmise után szo­kásos szentbeszédet ezen nagymise után tartják.68 A délutáni ájtatosság hétköznapokon este 6 órakor kezdődött rózsafűzér imával; vasár- és ünnepna­49 Szhelyi r. levélt., No, 180. 2°. 50 Győri p. levélt., Relig. Dominicaní, No. 16; Szhelyi r. levélt., No. 180., No. 53. 61 U. o. No. 180. 2°. 52 U. o., No. 53. 53 U. o., No. 180. 2°. 54 U. o., No. 301. 55 Hirdetési könyv I., 100. old. 56 Lib. cons. conv. Sab. I., 44. old. 57 U. o., 47. old. 68 U. o., 137. old. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom